BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

4,8 százalékos növekedéssel számol a kormány 2021-re

A kormány 4,8 százalékos növekedéssel, 3 százalékos inflációval és 2,9 százalékos hiánnyal számol a jövő évre – jelentette be Varga Mihály.

A 2021-es költségvetés 4,8 százalékos gazdasági növekedéssel számol 3 százalékos infláció mellett, míg az államháztartási hiány 2,9 százalék lesz

– közölte Varga Mihály pénzügyminiszter kedden a parlamentben, mielőtt Kövér Lászlónak, az Országgyűlés elnökének átnyújtotta a törvény tervezetét.

Hozzátette, hogy az idei – a járvány miatti – átmeneti növekedést követően 2021 végére ismét a GDP 70 százaléka alá csökkenhet az államadósság.

A miniszter azt is mondta: jövőre folytatódik a családok támogatása, a gazdaság újraindítása, a biztonság megőrzése. A miniszter elmondta, hogy jövőre az EU-s tagállamok fele túllépi a 3 százalékos költségvetési hiányt. 2021-ben az adósságráta újra 70 százalék alá kerülhet.

A pénzügyminiszter közölte, hogy 270 milliárd forintnyi központi tartalék áll rendelkezésre: általános tartalék 120 milliárd forint, gazdaságvédelmi alap tartaléka 120 milliárd forint, járványügyi alap központi tartaléka 30 milliárd forintot ér el.

Varga Mihály pénzügyminiszter
Fotó: Czeglédi Zsolt / MTI

Sarokszámok

A miniszteri tájékoztatót követően az Országgyűlés honlapjára is felkerült a törvényjavaslat. A dokumentumból kiderül, hogy

az Országgyűlés az államháztartás központi alrendszerének 2021. évi

  • kiadási főösszegét 23 373 644,0 millió forintban,
  • bevételi főösszegét 21 882 420,3 millió forintban,
  • hiányát 1 491 223,7 millió forintban
  • állapítja meg. Az államadósság-mutató 2021. december 31-ére tervezett mértéke a GDP 69,3 százaléka.

    „A gazdaságvédelem költségvetése”

    A 2021-es költségvetés a gazdaságvédelem költségvetése a járványügyi készültség fenntartásával

    – mondta Varga Mihály.

    Az egészségügyi, a jóléti és a rendvédelmi funkciók súlya nő a büdzsé kiadásaiban

    Jövőre az államháztartásban az egészségügyi, a jóléti és a védelmi, rendvédelmi kiadások súlya nő, a sport és szabadidős tevékenységeké, valamint az államadóssággal kapcsolatos kiadásoké csökken a parlament honlapjára kedden felkerült 2021. évi költségvetési törvényjavaslat szerint.

    A büdzsé kiemelt feladatként kezeli az emberek védelmét és választ ad a járványhelyzet miatt kialakult gazdasági kihívásokra – tette hozzá.

    Megjegyezte, Magyarország fejlődésének fontos előfeltétele a biztonság, ezért jövőre a honvédelemre fordítható források összege 30 százalékkal 778 milliárd forintra nő, és szinte minden területre több forrás jut majd.

    Hangsúlyozta, a hajót a rakomány és nem az utasok kidobásával kell megmenteni, így a kormány nem megszorításokkal, hanem segítségnyújtással reagált a válságra. Továbbra is cél a teljes foglalkoztatottság, az adócsökkentés folytatása és a családok kiemelt támogatása – mondta.

    Közel 3 ezer milliárd forintos egészségbiztosítási és járványvédelmi alap

    A 2021-es költségvetésben közel 3000 milliárd forintos forrással egészségbiztosítási és járvány elleni védekezési alapot hoznak létre. A miniszter közölte azt is, hogy a jövőre a gyermeket nevelő családok támogatására 2295 milliárd forintot fordítanak, és jelezte, hogy 2010 óta ezeket a kiadásokat a 2,5-szeresére növelték, GDP-hez viszonyított arányuk a legmagasabb az EU-ban.

    Varga Mihály kitért arra is, hogy a honvédelemre fordítandó összeg egy év alatt 30 százalékkal nő, 2021-ben 778 milliárd forint lesz, a rendvédelem költségvetése megközelíti a 953 milliárd forintot, 2010-hez képest duplájára nő.

    356 forintos euróval számol a kormány 2021-re

    Kérdésre a pénzügyminiszter azt is elmondta

    2021-re 356 forintos euróárfolyammal számoltak.

    Minden területre többet fordítanak jövőre

    Varga Mihály kijelentette, hogy minden területre többet fordítanak jövőre. A miniszter ismertette:

  • oktatásra 2229 milliárd forintot, az előző évinél 80 milliárd forinttal többet szánnak;
  • egészségügyre 2145 milliárd forintot, ami 186 milliárd forintos növekedés az ideihez képest;
  • nyugellátásokra a 2020-as összegnél 325 milliárd forinttal többet, 3090 milliárd forintot irányoz elő a költségvetés.
  • Varga Mihály ismertetése szerint a 13. havi nyugdíj folyósítására 77 milliárd forintot, a nyugdíjprémium kifizetésére 53 milliárd forintot fordítanak majd.

    Több százmilliárd gazdálkodhatnak az önkormányzatok

    Jelentősen több költségvetési forrás jut a helyi önkormányzatoknak 2021-ben: az idei nagyjából 739 milliárd forintos forrás helyett mintegy 857 milliárd forintból gazdálkodhatnak majd.

    A javaslat szerint a helyi önkormányzatok működésének általános támogatására 173 milliárd forint helyett több mint 264 milliárd forint jut.

    A települési önkormányzatok egyes köznevelési feladatainak támogatására – az idei csaknem 191 milliárd forint helyett – mintegy 213 milliárd forintot lehet majd fordítani.

    A települési önkormányzatok egyes szociális és gyermekjóléti feladatainak támogatására az idei csaknem 163 milliárd forint helyett a jövő évre ezen a soron 174 milliárd forint szerepel.

    A települési önkormányzatok gyermekétkeztetési feladatainak támogatására is többet fordítanak: 82 milliárd forint helyett több mint 86 milliárd forint jut erre a célra.

    A települési önkormányzatok kulturális feladatait jövőre mintegy 22 milliárddal támogatnák, az idei költségvetésben erre nagyjából 14 milliárd forint jutott.

    A helyi önkormányzatok működési célú kiegészítő támogatásaira azonban kevesebbet szánnak: mintegy 36 milliárd helyett 31 milliárdot.

    A javaslat az önkormányzatok 857 milliárdos jövő évi költségvetésén belül a működési költségvetést 840 milliárd forintban, míg a felhalmozási költségvetést 17,7 milliárd forintban határozza meg. Utóbbi mintegy 10 milliárd forinttal kevesebb a 2020-ra tervezettnél.

    A pártok és alapítványaik 5,78 milliárd forintból gazdálkodhatnak

    A pártok és alapítványaik 5,78 milliárd forintból gazdálkodhatnak jövőre a parlamentnek kedden benyújtott 2021-es költségvetési törvényjavaslat alapján.

    Az idei büdzsé is ekkora forrást biztosított, azonban a koronavírus-járvány miatt az eredeti párttámogatási előirányzatok 50 százalékát átcsoportosították a járvány elleni védekezési alapba.

    A 2021-es javaslat alapján jövőre a parlamenti pártok közül

    a Fidesz csaknem 968 millió forint költségvetési forrásból gazdálkodhat, a Jobbik 510 millió, az MSZP 305,5 millió, az LMP 218 millió, a DK 207 millió, a KDNP 180 millió, a Párbeszéd pedig 91 millió forintot kaphat.

    Az országos listán mandátumot nem szerzett pártok esetében a Momentum Mozgalom 44,3 millió forintot, a Magyar Kétfarkú Kutyapárt pedig 24,6 millió forintot kaphat a büdzséből.

    A költségvetési előterjesztés a pártalapítványokról is rendelkezik: eszerint a Szövetség a Polgári Magyarországért Alapítvány (Fidesz) mintegy 1,47 milliárd forint, a Gyarapodó Magyarországért Alapítvány (Jobbik) 702 millió, a Táncsics Mihály Alapítvány (MSZP) 359 millió, az Ökopolisz Alapítvány (LMP) csaknem 213 millió, az Új Köztársaságért Alapítvány (DK) 194,5 millió, a Barankovics István Alapítvány (KDNP) 150 millió, a Megújuló Magyarországért Alapítvány (Párbeszéd) pedig 27,5 millió forint költségvetési támogatást kaphat. Az Indítsuk Be Magyarországot Alapítvány (Momentum) 74,2 millió, a Savköpő Menyét Alapítvány (Magyar Kétfarkú Kutyapárt) pedig 41,3 millió forinthoz juthat.

    Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.