Magyar gazdaság

Az MVM ajánlatot tett az E.ON cseh Innogy kiskereskedelmi üzletágára

Korábbi értesülések szerint az MVM mellett több cseh cég is érdeklődik az ügylet iránt.

Az MVM magyar állami energiacsoport végleges ajánlatot tett a német E.ON csehországi Innogy kiskereskedelmi üzletágára, közép-európai terjeszkedési tervének részeként – mondta el Kóbor György, az MVM elnök-vezérigazgatója a Reuters hírügynökségnek.

Korábbi értesülések szerint az MVM mellett több cseh cég is érdeklődik az ügylet iránt.

A csehországi Innogy közel 1,6 millió gáz- és áramfogyasztóval rendelkezik.

Számunkra a Cseh Köztársaság az egyik legfontosabb célország a térségben

– írta Kóbor György e-mailes válaszában.

Fotó: VG/Móricz-Sabján Simon

Májusban egy cseh lap arról cikkezett, hogy az MVM esetleg a legnagyobb cseh energetikai csoporttal, a CEZ vállalattal közösen lép fel ajánlattevőként, és egybeolvasztanák a két cég gáz- és energiafogyasztói körét.

A CEZ szóvivője azonban azt közölte, hogy nem vesznek részt a licitálásban, Kóbor György pedig azt hangsúlyozta, hogy az MVM önállóan tett ajánlatot.

Kóbor György szerint az MVM számára kulcsfontosságú a bővítés és a piaci pozíciók erősítése.

Az E.ON nem kívánta kommentálni az ajánlatokat, amelyeket múlt péntekig lehetett megtenni a Reuters által idézett források szerint.

Márciusban úgy lehetett tudni, hogy négy cseh cég tesz ajánlatot a cseh Innogyra. A Reuters szerint elképzelhető, hogy a koronavírus befolyásolja az ügylet értékét.

Innogy E.On MVM
Kapcsolódó cikkek