Magyar gazdaság

Minden centnek utána néz az EP

Az adóügyi mellett a rákkutatással és a mesterséges intelligenciával foglalkozó különbizottságokat is felállított az EP.

Adóügyekért felelős állandó albizottság létrehozásáról döntött az Európai Parlament (EP) brüsszeli plenáris ülésén az adócsalás és adóelkerülés, valamint a pénzügyi átláthatóság érdekében.

A képviselők emellett az uniós demokratikus folyamatokba való külső beavatkozással, a rákkutatással és a mesterséges intelligenciával foglalkozó különbizottságokat állítottak fel – közölte az uniós parlament pénteken.

Az Európai Parlament az elmúlt évek különböző adóügyi kiszivárogtatásaival és botrányaival foglalkozó különbizottságok és egy vizsgálóbizottság megbízatásának lejárta után állandó bizottság keretén belül próbál fényt deríteni a különböző adózási kérdésekre.

Az EP gazdasági és monetáris bizottsága keretén belül működő, 30 tagú albizottság elsősorban az adócsalás és adóelkerülés elleni fellépéssel és a pénzügyi átláthatóság adózást érintő aspektusaival foglalkozik majd.

Az EP elnökéből és a képviselőcsoportok elnökeiből álló Elnökök Értekezletének javaslatára a képviselők három különbizottság felállításáról, azok létszámáról és hivatali idejéről is döntöttek.

Az uniós demokratikus folyamatokba való külső beavatkozással, köztük a félretájékoztatással foglalkozó különbizottság többek között a kulcsfontosságú választási szabályok megsértését vagy megkerülését feltáró vizsgálatok részletes elemzésével foglalkozik majd.

Fotó: AFP

Azonosítania kell azokat a területeket, ahol jogszabályalkotással vagy egyéb módon kellene foglalkozni a közösségi médiával. Közös uniós fellépést kell javasolnia a hibrid fenyegetések ellen, és fel kell lépnie az unión kívüli országokból rossz szándékkal érkező információs kampányokkal vagy stratégiai kommunikációval szemben.

A rák legyőzésével foglalkozó különbizottság feladata többek között annak felmérése lesz, hogy milyen jogszabályokat alkothat és milyen egyéb intézkedéseket hozhat az unió a rák megelőzésére és legyőzésére, továbbá hogyan segítheti a leghatékonyabban a rákellenes kutatást.

Különbizottság foglalkozik majd a mesterséges intelligenciával, megjelenésének hatásait és kihívásait vizsgálva majd. Emellett célkitűzésekkel és a célok eléréséhez szükséges lépésekkel menetrendet határoz meg az unió számára.

Az EP konkrét témák megvizsgálására különbizottságokat hozhat létre. A különbizottságok egy évig működnek, megbízatásuk meghosszabbítható. Mindhárom új különbizottságnak 33 tagja lesz.

bizottság adóügy ÉP
Kapcsolódó cikkek