Sorra jelentenek csődöt a régi amerikai áruházak
Lehúzza a rolót Amerika legrégebbi áruháza – írja a Daily Mail.
A Lord & Taylor csütörtökön jelentette be 38 üzlete végleges bezárását, bár korábban még úgy határoztak, hogy 14 üzletet továbbra is fent tudnak tartani.
A cég 1824-ben nyitotta meg első szövetárut forgalmazó üzletét Manhattanben, tavaly pedig a francia Le Tote ruházati cég vásárolta meg.
Mindkét vállalat csődvédelmet kért a virginiai bíróságon a hó elején.
Miközben továbbra is vizsgáljuk a különböző lehetőségeket, úgy gondoljuk, hogy elővigyázatosságból célszerű, ha a minden boltunkat bezárjuk, minimalizálva a veszteségeket, miközben a márkanevet megőrizzük
– mondta Ed Kremer, a Le Tote szervezetfejlesztésért felelős vezérigazgatója.
A társaság tavaly, a koronavírus megjelenése előtt eladta 11 emeletes zászlóshajó épületét a New York-i Ötödik sugárúton, amely több mint egy évszázada volt a cég tulajdonában.

A kétszázmilliárdos plafon is átszakadt
A Bloomberg Billionaires Index tegnapi állása szerint Jeff Bezos vagyona meghaladja a 202 milliárd dollárt.
Az ikonikus épület előbb a WeWork cég tulajdonába került, majd – miután az új tulaj szintén anyagi problémákkal került szembe – új vásárlóként az Amazon szerezte meg. A nem sokkal ezelőtt új rekordot felállító Jeff Bezos cége a tervek szerint az épületben nyitja meg manhattani irodáját.
A döntés értelmében csütörtökön megkezdődött a Lord & Taylor még meglévő üzleteinek értékesítése, valamint a készletek, berendezési tárgyak és bútorok kiárusítása – derül ki a társaság közleményéből.
Nem a Lord & Taylor az egyetlen üzlet, amelyet nagyon megrázott a járvány. Több tucat másik viszonteladó kérvényezett csődvédelmi eljárást. 2020 első félévének üteme messze meghaladja az elmúlt évben bejelentett kiskereskedelmi csődök számát.
A bajba került vállalatok közt olyan nevek is szerepelnek, mint
A Men's Wearhouse tulajdonosa és a Jos. A. Bank ugyanazon a napon indítottak csődeljárást, mint a Lord & Taylor.
Ez utóbbiak már a járványügyi rendelkezések előtt is komoly anyagi gondokkal küzdöttek az öltönyök iránti kereslet visszaesése miatt.
A múlt hónapban a szintén 200 éves múlttal büszkélkedő Brooks Brothers – amely szinte minden egyes amerikai elnök ruhatáráért felelt – szintén segítségért folyamodott. Versenytársa, a Barneys New York tavaly jelentett csődöt.
A Tailored Brands a múlt héten fordult a texasi hivatalhoz. A Men’s Wearhouse és a Jos. A. Bank üzletek, valamint a K&G Fashion Superstore és a Moores Clothing for Men, amelyek mindegyike a Tailored tulajdona, továbbra is működnek a szerkezetátalakítás során. A társaság várhatóan 630 millió dollárral csökkenti kiadásait.


