Magyar gazdaság

Csökkenhet a fogászatok finanszírozása

A járvány második hulláma miatt a teljesítményalapú finanszírozás pénzügyi gondokat okozhat az alapellátásban dolgozó fogorvosoknak – véli az orvosi kamara alelnöke. Az Emmi figyelemmel kíséri a mutatókat, és ha szükséges, változtat.

A koronavírus-járvány második hulláma miatt a hektikus finanszírozástól tartanak a legjobban a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) által finanszírozott fogorvosok, mivel szeptembertől visszatért az egészségbiztosító a teljesítményalapú finanszírozáshoz – mondta a Világgazdaságnak Nagy Ákos, a Magyar Orvosi Kamara alelnöke. A fogorvosok többsége szerint az átalányfinanszírozás fenntartása lenne megnyugtató a második hullám alatt is. Nagy Ákos hangsúlyozta:

a járvány első hulláma után a betegek száma körülbelül a harmadára esett az alapellátó fogászati rendelőkben a szigorú egészségügyi szabályrendszer miatt.

A NEAK publikus adatai szerint tavaly júniushoz képest idén 47 százalékos, júliusban pedig 67 százalékos kihasználtsággal dolgoztak a NEAK-fogászatok, bár augusztusra a betegszám tovább emelkedett. A MOK alelnöke szerint a NEAK-nak felül kellene vizsgálnia korábbi döntését, ezzel kapcsolatos javaslatát elküldte az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi).

Az Emmi a járványidőszakban az egészségügyi ellátások mutatóit és az egészségügyi szolgáltatók helyzetét folyamatosan figyelemmel kíséri – válaszolta a Világgazdaságnak a szaktárca. Az átlagfinanszírozás esetleges visszaállításáról és ennek részleteiről a járványhelyzet alakulásának függvényében, minden releváns körülmény figyelembevételével születik majd döntés. Hozzátették: a NEAK-hoz csak néhány jelzés érkezett az átlagfinanszírozás miatt.

Fotó: Kelemen Zoltán Gergely / MTI

Nagy Ákos szerint a jelenlegi fogászati protokoll és a teljesítményrendszer nincs összehangolva, két beteg között ugyanis 15 perces szünetet kell tartani a rendelőben, de ez a szünet a teljesítményrendszerben nem jelenik meg. Ha a szolgáltató erre a negyedórára valós teljesítményt jelent a NEAK-nak, akkor protokollt szeg, ha pedig fiktívet, akkor költségvetési csalást követ el. Ráadásul ebből a teljesítményalapú finanszírozásból kell fizetniük a védőfelszerelések utánpótlását is a praxisoknak. Nagy Ákos példaként említette, hogy

a heti 30 órában rendelő vegyes fogászatok átlagfinanszírozása 1,2 millió forint, ez csökkenhet akár 700 ezer forintra az orvos hibáján kívüli okból, de felugorhat akár kétmillióra is.

A NEAK-finanszírozott fogorvosi praxisok száma Magyarországon 2800-ra tehető, ebből 300 betöltetlen, szeptember 1-jétől újabb kilenc praxis szűnt meg. Emiatt 850 ezer ember fogászati ellátása nincs biztosítva.

Nehézségekkel kell szembenézniük az iskolai fogászati szűréseket végző fogorvosoknak is, hiszen a tanév első félévében a csoportos vizsgálatok elmaradnak, így jelentősen csökken majd a finanszírozás – közölte Nagy Ákos. Az Emmi szerint a szűrővizsgálatokat a pandémiás időszakban egy prevencióért felelős szakember elvégezheti az iskolákban és az óvodákban is. Ezután a rendelőben csak a kiszűrt gyermekek jelennek meg, így a napi hatórás, heti ötnapos munkahéten az elvégzett szűrővizsgálatok és gyermekfogászati beavatkozások lejelenthetők a NEAK-nak a teljesítményfinanszírozás keretében.

A MOK szerint a szülők figyelmét fel kell hívni, hogy időpont-egyeztetéssel a fogászatok egyénileg is fogadják a gyerekeket. A rendszeres fogászati ellenőrzés azért fontos, mert a nemzetközi DMF-T index szerint – amely a maradandó fogak állapotát tükrözi – a magyar 12 éves gyerekeknek két-három lyukas, hiányzó vagy tömött foguk van, ezzel Európában a rosszabb fogazatúak közé tartoznak. Nyugat-Európában a DMF-T index egy körül alakul.

fogorvosok Nagy ÁKos Emmi MOK
Kapcsolódó cikkek