Magyar gazdaság

Minden veszélybe került munkahelyet meg kell védeni

A miskolci Fux Zrt. 565 millió forintos beruházásához a kormány 282 millió forinttal járul hozzá.

Minden veszélybe került munkahelyet meg kell védeni, és minden megszűnő helyett újat kell teremteni – jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter pénteken Miskolcon, a Fux Zrt. szerződésátadási ünnepségén.

Szijjártó Péter továbbra is számít a vállalati beruházásokra a elleni küzdelemben.

A termelés korszerűsítése és bővítése egyszerre érdeke a dolgozni akaró embereknek és a beruházóknak, akik most jelentős versenyelőnyhöz juthatnak

– fogalmazott.

Szijjártó Péter szólt arról is, hogy erős nemzeti vállalkozások nélkül nincs erős nemzetgazdaság. Mint mondta: a kormány szövetséget kötött a vállalatokkal, ennek értelmében a munkát, a munkahelyteremtést finanszírozzák, aki most fejleszt, beruház, az hosszú távon előnyhöz jut a nemzetközi piacokon is.

A miniszter közölte, hogy a miskolci Fux Zrt. 565 millió forintos beruházásához a kormány 282 millió forinttal járul hozzá.

Hozzátette:

a fejlesztési összeg 200 munkahely fenntartását segíti, és növeli a vezetékgyártó vállalat exportteljesítményét.

Szijjártó Péter hangsúlyozta: a magyar gazdaság életerejét mutatja, hogy 904 magyar vállalat kötelezte el magát beruházások megvalósítása mellett a jelenlegi nehéz időszakban, és 425 milliárd forintnyi beruházást hajtanak végre, amivel 155 ezer munkahelyet védenek meg.

Fotó: MTI/Vajda János

Barkóczi István, a Fux Zrt. ügyvezetője elmondta:

a csaknem harminc éve alakult, és kétszáz embert foglalkoztató társaság 2019-ben 14,783 milliárd forint árbevételt könyvelhetett el, a 2018-as bevétel 13 milliárd forint volt; termelésének csaknem 85 százalékát exportálja, elsősorban Németországba, Ausztriába, a Baltikumba és a skandináv országokba.

Évente mintegy 10 ezer tonna alumíniumot dolgoznak fel, gyártanak szigetelt és földkábeleket is – tette hozzá.

támogatás munkahelyvédelem Szijjártó Péter
Kapcsolódó cikkek