Közepes volt az idei cukorrépahozam
Várhatóan 680 ezer tonna cukorrépát dolgoznak fel az idén a Magyar Cukor Zrt. kaposvári gyárában, ezt 11,1 ezer hektáron termelték meg a cukorgyárral szerződésben álló gazdálkodók – mondta a Világgazdaságnak Kelemen István, a Cukorrépa Termesztők Országos Szövetségének (CTOSZ) főtitkára. A hektáronkénti termésátlag 61,26 tonna, ami ugyan némileg jobb, mint az elmúlt évi – szintén a Magyar Cukornak beszállított mennyiségre számított – 59,79 tonnás átlaghozam, de így is csupán közepes.
Az állományok nagyon heterogén képet mutattak, elsősorban azért, mert nem használhatták a korábban bevált csávázószert, ezért sok korai kártevő, főként a feketerépa-levéltetű és a lisztes répabarkó károsíthatott. Ezeket a növényvédelmi problémákat a vetőmagok csávázása híján szántóföldi védekezéssel kellett megoldani. A betakarítás viszonylag simán ment.
A növényvédelmi gondokon túl az sem tett jót a termésnek, hogy helyenként rengeteg csapadék hullott. Ez főleg Tiszaújváros és Hajdúhadház környékén okozott gondot, ott elég gyengék a cukortartalmak – mondta a főtitkár. Országosan az eddig feldolgozott mennyiséget vizsgálva 15,7 százalékos a cukortartalom, ami megegyezik az elmúlt évivel. A felvásárlási árat 16 százalékos cukortartalomra határozták meg, és ez az idén 26,27 euró.
A szerződött ár 80 százalékát átvételkor fizeti a gyár, a maradék 20 százalékot majd valamikor júniusban. Az utóbbi mértékét már a cukorár is meghatározza.
A kaposvári üzem – amely az egyetlen magyarországi cukorgyár – az idén az elmúlt évinél mintegy 300 hektárral kisebb területre szerződött a hazai termelőkkel. A cukorrépatermő terület az elmúlt években folyamatosan szűkült, és ez – bár a 2021-es szerződések még nem születtek meg – várhatóan tovább folytatódik.
A hazai termelők egy része néhány éve horvátországi cukorgyáraknak szállít répát. A CTOSZ-nek egyelőre még nincsenek adatai arról, hogy ez idén mekkora mennyiség volt, és milyen feltételekkel szerződtek a termelők. A horvát ajánlatok azért is voltak vonzóbbak, mert az ottani gyárak decemberben egy összegben fizették ki a répa teljes vételárát. Tavaly valamivel több, mint 1200 hektárról szállítottak hazai cukorrépa-termesztők az eszéki és a verőcei gyárba.
A szállítási távolságtól függően 28-30 eurót kaptak egy tonna cukorrépáért, tonnánként akár négy-hat euróval többet, mint belföldön.


