Magyar gazdaság

A kiadások növekedése miatt szállt el a hiány

A kamatkiadások 6,9 százalékkal nőttek a válságkezeléshez szükséges többletforrás bevonása miatt.

Az első háromnegyed évben 1629 milliárd forint, a bruttó hazai termék (GDP) arányában 4,6 százalék volt az államháztartás hiánya – derült ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) jelentéséből. Az egyenleg 1405 milliárd forinttal, GDP-arányosan 4 százalékponttal rosszabb a 2019-esnél. A KSH kommentárja szerint a jelentős romlást a koronavírus gazdasági hatásai és a válságkezelő intézkedések okozták.

A bevételek 142 milliárd forinttal, 1 százalékkal nőttek.

Az szja-ból, termelési adókból és áfából származó bevételek nőttek, a társadalombiztosítási hozzájárulások viszont csökkentek – ehhez az évközbeni szochokulcs-csökkentés is hozzájárulhatott.

Fotó: AFP

A kiadások 1547 milliárd forinttal, mintegy 10,2 százalékkal nőttek. A hiány zömét az egyéb kiadások okozták, amik a koronavírus-járványhoz köthető intézkedéseket tartalmazták. A kamatkiadások a forrásbevonások miatt 54 milliárd forinttal (6,9 százalék) emelkedtek. A bruttó állóeszköz felhalmozás 80 milliárd forinttal (4,2 százalék) csökkent. Emlékezhetünk, hogy a felhasználási oldalát a beruházások, ezen belül is az állami fejlesztések, illetve azok hiánya, nyomták lefelé.

A harmadik negyedévben a kormányzati szektor deficitje 487 milliárd forint, azaz a GDP 4,1 százaléka volt.

Az egyenleg 107 milliárd forinttal, 0,9 százalékponttal romlott az egy évvel korábbihoz képest. A bevételek 277 milliárd forinttal, 5,6 százalékkal nőttek, míg a kiadások 384 milliárd forinttal (7,2 százalék) haladták meg az egy évvel korábbit.

KSH államháztartási hiány
Kapcsolódó cikkek