Közös sajtótájékoztatót tart szombaton délelőtt Orbán Viktor miniszterelnök és Nagy Elek, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke. Bár a sajtómeghívóban nem tüntették fel, hogy miről lesz szó, a kisadózó vállalkozások tételes adója, vagyis a kata visszavezetése is téma lehet az eseményen.
Nagy Elek márciusban, a gazdasági évnyitón is beszélt az adózás egyszerűsítéséről, akkor azt mondta, az adózás egyszerűsítésének célja, hogy a vállalkozó a működésre és a növekedésre tudjon koncentrálni. Ez a legkisebb vállalkozásokat érinti a legjobban, nagyjából félmillió vállalkozót. A kata kapcsán arra mutatott rá, hogy igény van a módosításra, a megoldás az lenne, hogy számlázhassanak a cégeknek, de a cég fizesse meg az adót. Erre van példa, a természetbeni juttatás, ha munkavállaló elmegy a fodrászhoz, ráteszik a 43 százalékot, és el lehet számolni.
Amellett érvelt, hogy a költségvetés nem sérül, a megrendelés számára így is olcsóbb megoldás.
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) először a Világgazdaságnak fejtette ki az álláspontját a magyar adórendszer átalakításáról, amely az elmúlt hetekben központi kérdéssé vált. Mivel az adórendszer a versenyképesség alapja, erről is szó lehet szombaton.
Ebben az interjúban Balog Ádám arról is beszélt, hogy melyek az MKIK adózással kapcsolatos javaslatai:
Ez minden foglalkoztatónak könnyítést hoz, főleg a munkaigényes ágazatokban.
Balog szerint a vállalkozásoknak sokszor a túlzott adminisztráció nagyobb gond, mint maga az adóteher. Az MKIK a Deregulációs Kerekasztal tagjaként és a Demján Sándor Program keretében dolgozik a szabályozási terhek csökkentésén. A kormány és a kamara közötti megállapodás 2025–2030-ra három fő együttműködési területet jelölt ki: az egyszerűbb adózás és kevesebb adminisztráció megteremtését, a tudásalapú gazdaságfejlesztést és a forráshoz jutás könnyítését. Az Igazságügyi Minisztériummal egyeztetve most elsődlegesen a vendéglátás, a turizmus és a kiskereskedelem problémáival foglalkoznak, ebben a sorrendben.
A szombati rendkívüli eseményen ezekről is bejelentést tehet a miniszterelnök és az MKIK elnöke.
Az eseményről a Világgazdaság élőben tudósít.
Pénz után könnyítés: itt van az őszi adócsomag, ennek sokan fognak örülni – belenyúl az szja-szabályokba a kormány
Számos könnyítést kapnak azok édesanyák, akik október elsejétől szja-mentessé váltak – közölte Gerlaki Bence, a Nemzetgazdasági Minisztérium adóügyekért, fogyasztóvédelemért és kereskedelemért felelős államtitkára a minisztériumban tartott háttérbeszélgetésen. Még a nap folyamán társadalmi egyeztetésre bocsátják az őszi adócsomag első részét, a második csomag, ami már adócsökkentéseket tartalmaz, csak novemberben lesz ismert.
Orbán Viktor az adópolitikáról a legutóbb itt beszélt:
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.