Elon Musk szerdán újabb jelentős mérföldkövet ért el, ő lett az első ember, akinek a vagyona – a tőzsdei árfolyammozgások törvényszerűségei miatt ugyan még csak rövid időre, de – elérte a félbillió dollárt (165,4 ezermilliárd forint) – hívja fel a figyelmet az Origo.
A Tesla részvényei a tegnapi kereskedésben közel 4 százalékkal emelkedtek, ami a becslések szerint 9,3 milliárd dollárral gyarapította Musk vagyonát, ez pedig elég volt ahhoz, hogy az üzletember vagyona a Forbes adatai szerint átlépje az 500 milliárd dolláros álomhatárt. A Tesla papírjainak árfolyama később valamelyest csökkent, és a tőzsdei záróárral számolva Musk összességében most mintegy 499,1 milliárd dollárral rendelkezhet. Ez mindenesetre azt jelenti, hogy félúton van afelé, hogy a világ első dollárbilliomosa legyen.
Decemberben egyébként Musk volt az első ember, akinek a vagyona meghaladta a 400 milliárd dollárt. Ez nem kis részben annak köszönhető, hogy az elektromosautó-gyártó cég részvényárfolyama majdnem megduplázódott, amióta Musk bejelentette, hogy visszalép a Kormányzati Hatékonysági Minisztérium (DOGE) vezetői posztjáról, hogy több időt fordíthasson a Teslára.
További vagyonosodását nagyban elősegítheti az a bőkezű kompenzációs csomag, amely Elon Muskot a világ első dollárbilliomosává teheti. Eszerint Musk még tíz évig kell hogy vezérigazgató maradjon a Teslánál, amelynek nyereségét ez idő alatt 17 milliárd dollárról 400 milliárd dollárra kell növelnie. Mindezért cserébe a Tesla csillagászati összegű részvényjuttatásban részesítené az üzletembert – erről ebben a cikkünkben írtunk bővebben.
Nem a Tesla az egyetlen cég, amelynek Musk a hatalmas vagyonát köszönheti.
A 2002-ben alapított SpaceX mára 400 milliárd dollárt ér, szemben a tavaly decemberi 350 milliárd dollárral. Musk 42 százalékos részesedéssel rendelkezhet a cégben, amelynek értéke 168 milliárd dollár. Az xAI Holdings 113 milliárd dollárt érhet, Musk 53 százalékos tulajdonrésze pedig 60 milliárd dollárt.
Az 500 milliárd dolláros nettó vagyon elérése csak a legújabb az üzletember által az elmúlt fél évtizedben elért mérföldkövek sorában. Ebben a cikkünkben bemutatjuk a Tesla-alapító vagyonosodásának folyamatát.
Elon Musk feje vörösödhet: a ChatGPT-s OpenAI lett a világ legértékesebb startupja, lekörözve a SpaceX-et
Sam Altman vállalata újabb mérföldkőhöz érkezett: 500 milliárd dollárra értékelték az OpenAI-t. A ChatGPT-t fejlesztő cég ezzel megelőzte Elon Musk SpaceX-ét, miközben továbbra is veszteséges, de kulcsszereplő az MI-infrastruktúra-építésben. Az OpenAI így kiérdemelte a világ legértékesebb startupja címet.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.