Az amerikai kormányzat leállásának egyelőre kevés hatása van az amerikai gazdaságra, van azonban egy réteg, amely máris érzi: a farmerek. A gazdálkodók Donald Trump stabil szavazói bázisához tartoznak, és az amerikai elnök már be is jelentette, hogy segíteni próbál rajtuk, a Hszi Csin-ping kínai államfővel tartandó október végi találkozóján kiemelt téma lesz a szója.
Finanszírozás hiányában szerdán leállt az amerikai kormányzat, és ezzel együtt az amerikai gazdáknak nyújtandó támogatások egy része is, késik a szövetségi kölcsönök elbírálása. Ez újabb csapás az agráriumnak az alacsony felvásárlási árak, a rekordmagas adósságállomány és a vámháború mellett.
A leállás alatt fizetés nélküli kényszerszabadságra küldik a szövetségi alkalmazottak zömét, a mezőgazdasági minisztérium 86 ezer munkatársának a felét is. A tárca csak a nélkülözhetetlen munkát végzi el, például folytatódnak az élelmezési programok és az élelmiszer-ellenőrzés.
A hitelkérelmek elbírálása és a katasztrófasegélyek kifizetése azonban leállt.
A Reuters tudósítása szerint nem fogják feldolgozni az éves áru- és földvédelmi kifizetéseket sem, amelyeket jellemzően októberig vagy októberben folyósítanak, illetve az ügynökség által már jóváhagyott hitelek előlegeit sem.
A mostani leállás a legrosszabbkor jött a gazdáknak, mert az agrárhitelekből veszik meg
az éppen most tartó betakarítási időszakban, valamint új földeket a jövő évi termeléshez.
A szükséges felszerelések ára folyamatosan nő, miközben a jónak ígérkező aratás miatt várhatóan csökkenni fognak a felvásárlási árak.
A szójatermesztők ráadásul a vámháború miatt elveszítették a legnagyobb piacukat, Kínát. Trump ugyan a két ország közötti vámszünet augusztusi meghosszabbításakor reményét fejezte ki, hogy Kína megnégyszerezi az Egyesült Államokból származó szójaimportot, de azonnal tudni lehetett, hogy ez teljesíthetetlen elvárás.
A kínai importőrök január és július között mindössze 16,57 millió tonna amerikai szóját vásároltak, és semmit az idei őszi termésből, ami
több milliárd dolláros kiesést okoz a farmereknek.
A szükséges mennyiség zömét Brazíliából szerzik be, és gyorsan bevásároltak Argentínából is pár nap alatt, amíg Javier Milei elnök kormánya ideiglenesen felfüggesztette az exportadót több agrártermékre, hogy hétmilliárd dolláros bevétellel megerősítse a gyengélkedő pesót.
A szójakérdés felkeltette Trump figyelmét is: megígérte, hogy központi kérdésként szerepel majd a kínai kollégájával, Hszi Csin-pinggel tartandó október végi tárgyalásán, amelyet az Ázsia–csendes-óceáni Gazdasági Együttműködés (APEC) csúcstalálkozója alatt terveznek.
Trump szerint Peking aduként használja a szóját a kétoldalú kereskedelmi tárgyalásokon, és a világ legnagyobb vásárlójaként az országnak tényleg hatalmas befolyása van a globális piacra. Kína most ugyanazt a taktikát alkalmazza, mint Trump első elnöksége és vámháborúja idején: nem vásárol az Egyesült Államoktól.
Az adatközlés kezdete, 1999 óta először fordult elő, hogy szeptember közepe óta egyetlen amerikai szállítmányt sem foglaltak le kínai importőrök. Tavaly az amerikai tette ki a kínai szójaimport 20 százalékát, amelynek értéke elérte a 12 milliárd dollárt – ez volt az Egyesült Államok teljes szójaexportjának több mint a fele – emlékeztetett a Bloomberg.
Az amerikai elnökre nagy nyomás nehezedik az agrártermelő államokat képviselő republikánus szenátorok részéről is, akik kedden találkoztak David Perdue pekingi nagykövettel, és nem sok biztatót hallottak tőle. „Nem jelezte, hogy hamarosan újra várhatóak rendelések – mondta az egyeztetés után John Hoeven észak-dakotai szenátor. – Inkább csak arról volt szó, hogy folytatnunk kell a nyomásgyakorlást, és közben támogatni a farmereinket” – tette hozzá.
Nyilvánvaló megoldás azonban csak egy van: mentőcsomag a gazdák számára,
és a The Hill szerint Trump már jelezte is, hogy kész erre a célra fordítani a vámokból befolyó összeg egy részét. Arról azonban nem beszélt, hogy mekkora lehet a csomag, illetve hogyan osztják el a pénzt.
A vámokból befolyó összeg felhasználása ráadásul kockázatos, mert a washingtoni székhelyű Szövetségi Kerületi Fellebbezési Bíróság augusztus végén törvénytelennek ítélte az április óta bevezetett új tarifák többségét. Ha a legfelsőbb bíróság megerősíti a döntést, akkor a kormányzatnak vissza kell fizetnie a befolyt összeget.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.