A Tesla megnyitotta első V4 Supercharger állomását Magyarországon a pécsi Shopland Bevásárlóparkban, a Makay István úton. Az új töltőponton nyolc oszlop áll az autósok rendelkezésére, amelyek egyenként akár 250 kilowatt teljesítményre is képesek.
A vállalat csütörtöki közleménye szerint a töltők nemcsak a Tesla alkalmazáson keresztül érhetők el, és nem kizárólag Tesla-tulajdonosok vehetik igénybe, hanem más elektromos járművek vezetői is használhatják őket. A hosszabb töltőkábeleknek köszönhetően nőtt a kompatibilitás, sőt, hamarosan bankkártyával, applikáció nélkül is lehet fizetni. Mindössze 15 perc alatt akár 275 kilométer hatótáv tölthető.
A töltőállomás közelében számos üzlet és étterem várja a látogatókat, a helyszínt a Tesla ügyfélszavazásos „Voting Winner” programja alapján választották ki. A közlemény emlékeztet, hogy ez a 11. Supercharger állomás Magyarországon, ami jól mutatja a töltők folyamatos terjeszkedését hazánkban. Jelenleg több mint 120 töltőpont üzemel 11 különböző lokáción.
A mostani az első V4 Supercharger hazánkban. Ez többek között abban különbözik elődeitől (a V2-től és a V3-tól), hogy több állomást tud kiszolgálni egyszerre, nagyobb teljesítményűre bővíthető, hatékonyabb és kisebb méretű. Szintén a V4 újítása, hogy más gyártók modelljeivel is kompatibilis.
A pécsi töltőpont az első olyan Tesla töltőállomás, amely a Shopper Park Plus Nyrt.-vel együttműködésben valósult meg. A zöld-ingatlanbefektetéseket előnyben részesítő vállalat célja a portfóliójához kapcsolódó ökológiai lábnyom csökkentése. A Shopper Park Plus az Adventum Grouppal közösen támogatja a Teslát a stratégiailag fontos helyszínek kiválasztásában és a töltőhálózat bővítésében, ezzel megkönnyítve az e-mobilitást a gyorsan növekvő felhasználói kör számára.
A Tesla ezzel új szolgáltatást nyújt a bevásárlópark látogatóinak, és a forgalmat is növeli.
A részvénypiac még eufóriában ég, és kevés papír testesíti meg ezt jobban, mint a Tesla. A szeptemberi rali szinte példátlan volt, a papír egy hónap alatt közel 30 százalékot emelkedett. Ez is közrejátszott abban, hogy a szélesebb piac is ellenállt a szezonálisan gyenge jelenlegi időszaknak, így a Tesla árfolyama a valóságtól még messzebb kerül, és inkább álmokat, mint tényeket áraz.
A valóság ugyanis jóval kiábrándítóbb.
Az Európai Autógyártók Szövetségének (ACEA) adatai szerint a Tesla EV-regisztrációk 2025 augusztusában majdnem a negyedével estek vissza az előző évhez képest. Ez nem egyszeri megingás, az első nyolc hónapban a visszaesés még ennél is nagyobb volt, miközben a teljes elektromosautó-piac több mint 25 százalékkal nőtt ugyanebben az időszakban. A torta tehát nő, de a Tesla szelete zsugorodik. Ez súlyos intő jel, hiszen a vállalat sokáig Európát tekintette egyik kulcspiacának.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.