Magyar gazdaság

Közzétette az MNB az irányadó ráta szintjét

A jelenleginél erősebb forint mellett térhet vissza az alapkamathoz az egyhetes eszköz kamata.

Az egyhetes betéti eszköz kamatát változatlanul 0,75 százalékon hagyta a jegybank – derült ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) adataiból. Az egyhetes betét akkor vette át az irányadó ráta szerepét, amikor tavaly szeptemberben az MNB igazgatótanácsa a ráta 15 bázispontos emelése mellett döntött a forint árfolyamának védelme érdekében.

Fotó: Kurucz Árpád/Magyar Nemzet

A lépéssel az egyhetes szintje elvált az azóta is változatlan 0,6 százalékos jegybanki alapkamattól.

Az tavaly ősszel fokozatosan csökkent, ami ugyan teret adott az egyhetes betéti ráta alapkamathoz zárásához, azonban a szakértők szerint ez csak akkor következhet be, ha az euró-forint árfolyam tartósan 350-es kurzus körül alakul, vagy ennél is erősebb lesz a hazai fizetőeszköz. A forint euróhoz viszonyított árfolyama az idén jellemzően 360-365 között alakult.

ráta MNB jegybank
Kapcsolódó cikkek