Magyar gazdaság

Már három hónapja, hogy eltűnt Jack Ma kínai milliárdos

Az Alibaba alapítója és egykori elnöke a Sanghajban tartott októberi előadásában bírálta a kínai állam gazdaságpolitikáját és a bankokat is.

Az Alibaba alapítója és egykori elnöke a Sanghajban tartott októberi előadásában bírálta a kínai állam gazdaságpolitikáját és a bankokat is.

A kínai milliárdost már közel három hónapja, azaz október 24. óta nem látták nyilvánosan az Independent információi szerint. A Twitter közösségi oldalon is október 10-én posztolt utoljára.

Fotó: AFP

Jack Ma prezentációjában reformokat és innovációt sürgetett.

A milliárdos korábban zsűritag volt a saját nevét viselő alapítványa által indított Africa’s Business Heroes című tehetségkutató valóságshow-ban is.

A biznisz témájú sorozatban üzletembernek alkalmas indulókat versenyeztettek. Időközben eltűnt az arca a műsor honlapjáról és a helyére Lucy Peng került.

eltűnés gazdasápolitika Kína Alibaba Jack Ma
Kapcsolódó cikkek