BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Megugrott a munkanélküliség januárban

Több tízezer külföldön dolgozó magyar munkavállaló maradhatott állás nélkül.

A nemzetközi szabályozással összhangban változott módszertan szerint 2021 januárjában a 15–74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma 4 millió 537 ezer fő volt, ami az előző év azonos időszakához képest 55 ezer fővel kevesebb. Részben a járvány gazdasági következményeként, részben a szezonális hatások miatt az előző hónaphoz képest 97 ezer fővel, a tavaly januárihoz viszonyítva pedig 55 ezer fővel csökkent a foglalkoztatottak létszáma – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Az év elején a munkanélküliek száma 238 ezer fő volt, ami az előző év azonos időszakihoz képest 54 ezer fővel magasabb.

Az állástalanok aránya 0,8 százalékponttal, 5,0 százalékra emelkedett. Decemberhez képest a munkanélküliek száma 38 ezer fővel, az állástalanok aránya 0,8 százalékponttal nőtt.

Fotó: Shutterstock

Tavaly novembere és 2021 januárja között a foglalkoztatottak létszáma 0,6 százalékkal alacsonyabb, 4 millió 601 ezer fő volt.

A hazai elsődleges munkaerőpiacon dolgozók száma 21 ezer fővel nőtt, miközben a közfoglalkoztatottaké 10 ezer fővel, a magyarországi háztartások külföldön dolgozó tagjaié pedig 36 ezer fővel csökkent. A 15–64 évesek közül 4 millió 515 ezren minősültek foglalkoztatottnak, a korcsoportot jellemző foglalkoztatási ráta 72, 1 százalék volt.

  • A nők esetében a foglalkoztatottak létszáma 29 ezer fővel, 2 millió 90 ezer főre, a foglalkoztatási ráta 0,3 százalékponttal, 66,7 százalékra csökkent.
  • A férfiak esetében a foglalkoztatottak létszáma nem változott, 2 millió 425 ezer fő volt, a foglalkoztatási rátájuk pedig – részben demográfiai okból – 0,4 százalékponttal, 77,5 százalékra nőtt.
  • 2020. november–2021. januárban az egy évvel korábbihoz képest a 15–74 éves munkanélküliek száma 49 ezer fővel, 209 ezerre, a munkanélküliségi ráta 1,0 százalékponttal, 4,3 százalékra emelkedett. A férfiak körében a munkanélküliek száma 22 ezerrel, 108 ezer főre, a munkanélküliségi ráta 0,8 százalékponttal, 4,2 százalékra emelkedett, míg a nők esetében a munkanélküliek száma 27 ezerrel, 101 ezer főre, a munkanélküliségi ráta 1,2 százalékponttal, 4,5 százalékra nőtt.

    A 15–24 éves munkanélküliek száma 40 ezer főre, arányuk 2,3 százalékponttal, 13,0 százalékra nőtt. Az összes munkanélküli közel ötöde a fiatalok köréből kerül ki. A 25–54 éves korosztály munkanélküliségi rátája 0,9 százalékponttal, 3,9 százalékra, az 55–74 éveseké 1,4 százalékponttal, 3,2 százalékra emelkedett.

    A munkakeresés átlagos időtartama 9,4 hónap volt, a munkanélküliek 28,9 százaléka a legalább egy éve keresett állást.

    Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.