Kis mozgások voltak a szarvasmarhaárban
Tavaly 10 százalékkal nőtt Magyarország élőmarha-exportja az előző évivel összevetve – idézte a Központi Statisztikai Hivatal adatait az Agrárközgazdasági Intézet. Az élőmarha-import eközben 14 százalékkal nőtt. A marhahúsexport mennyisége 3 százalékkal, értéke pedig csaknem 7 százalékkal mérséklődött ugyanekkor, míg a marhahúsimport volumene 6 százalékkal, értéke 7 százalékkal csökkent.
Magyarországon a fiatal bika termelői ára hasított meleg súlyban 778 forint volt kilogrammonként januárban, vagyis nem változott számottevően 2020 azonos hónapjának átlagárához viszonyítva. A vágótehén ára 5 százalékkal csökkent, a vágóüszőé 9 százalékkal emelkedett a vizsgált időszakban. A marharostélyos fogyasztói ára az egy évvel korábbiról 10 százalékkal emelkedett 2021 januárjában.
Az Európai Bizottság adatai szerint a közösség (EU27) 705 ezer tonna élő szarvasmarhát és marhahúst értékesített a nemzetközi piacon tavaly, csaknem 1 százalékkal többet, mint egy évvel korábban. (Ebben az adatban nem szerepel az Egyesült Királyságba irányuló kivitel.) Az unió élőmarha- és marhahúsimportja ez idő alatt 14 százalékkal volt kevesebb a 2019. évinél, a 240 ezer tonnás adat szintén nem tartalmazza az Egyesült Királyságból származó mennyiséget.
A fiatal bika R3 kereskedelmi osztály vágóhídi belépési ára hasított hideg súlyban 3,66 euró volt kilogrammonként 2021 januárjában az EU-ban, az egy évvel korábbihoz képest nem változott számottevően. A tehén ára 1 százalékkal mérséklődött, az üszőé 1 százalékkal nőtt a vizsgált időszakban.
A marharostélyos fogyasztói ára
10
százalékkal nőtt
egy év alatt


