Magyar gazdaság

Bizakodóbb a német kormány, de a járvány még közbeszólhat

A berlini kormány felülvizsgálta a német gazdaság idei növekedési kilátásait, de a koronavírus-járvány még felülírhatja a bizakodó terveket.

A korábbi előrejelzésénél 3 százaléknál lendületesebb, 3,5 százalékos GDP-növekedésre számít idén a német kormány – írta a Reuters a berlini kormányhoz közeli forrásokra hivatkozva. Berlinben most úgy látják, hogy 2022-ben 3,6 százalékos bővülés lehet Németországban. Az előrejelzést a hírek szerint azért módosították, mert már a tavalyi év utolsó negyedévében is kedvezőbb teljesítményt nyújtott a német gazdaság, mint ahogy arra korábban számítottak.

A német kormány az értesülést nem kommentálta, hivatalos központi előrejelzését a várakozások szerint kedden publikálja.

A kormányénál még mindig bizakodóbb az Ifo prognózisa, amely a legutóbbi, március végi felülvizsgálat után 3,7 százalékos GDP-növekedést vetít előre 2021-re (az Ifo korábban 4,2 százalékos bővüléssel számolt, de ezt elvetette az elhúzódó járványhelyzetre hivatkozva).

2022-re az Ifo német gazdaságkutató most 3,2 százalékos GDP-növekedést vár, szemben a korábbi, 2,5 százalékos becslésével.

Az Ifo hétfőn publikált, vártnál gyengébb üzleti hangulatjelentése alapján úgy ítélte meg, hogy a német gazdaság csak az idei második félévben állhat talpra.

Németországban nem enyhül a koronavírus-járvány harmadik hulláma, az újonnan azonosított fertőzöttek száma a hétvégén, a szigorú járványügyi intézkedések ellenére, tovább emelkedett. A Robert Koch Intézet közlése szerint százezer főre vetítve 166 megbetegedést azonosítottak az elmúlt napokban – ez a szám jóval magasabb annál, mint amit a kormány még kezelhetőnek vél. Ha a vírus a következő napokban is ilyen ütemben terjed, további korlátozások is lehetnek – újra bezárhatnak az iskolák, az üzletek, és szigorú kijárási tilalom léphet életbe.

Fotó: MATTHIAS BALK / dpa Picture-Alliance via AFP

A német pénzügyminiszter, Olaf Scholz szerint a friss adatok alapján szinte kizárható, hogy a kormány május vége előtt mindenkire egyformán vonatkozó enyhítéseket jelentsen be. A Bild am Sonntagnak nyilatkozva Scholz elmondta:

Szükségünk van egy menetrendbe, ami alapján visszatérhetünk a normális életünkhöz, de ennek olyan tervnek kell lennie, amelyet aztán nem kell visszavonnunk néhány nap után.

A pénzügyminiszter szerint legkorábban júniusban nyithatnak ki a kulturális és sportlétesítmények az országban. De a védettséggel rendelkezők már korábban kaphatnak bizonyos előjogokat, ha az igazsgágügyi miniszter hétfőn ismertetett terveit a szövetségi kormány jóváhagyja. Németországban még mindig alacsony a lakosság átoltottsága: az ott élők 23 százaléka kapta meg a koronavírus elleni vakcina első dózisát, míg a németek mindössze 7 százaléka van túl mindkét oltáson.

Értesüljön a gazdasági hírekről első kézből! Iratkozzon fel hírlevelünkre!
Kapcsolódó cikkek