Az OECD 135 országa már tavaly kész modellel állt elő a multinacionális vállalatok megadóztatására, ennek része a globális és annak szétosztása az egyes országokban elért eladások alapján. Az évtizede húzódó tárgyalásoknak egyebek között az céljuk, hogy a rendkívül jövedelmező amerikai technológiai óriások és az európai luxustermékgyártók a működési területükön fizessék meg a társasági adót, és ne tudják áthelyezni adóparadicsomokba.
Így elérhető lenne, hogy arányosan kivegyék részüket a közterhekből, amelyek a járvány idején – a számukra is segítségül nyújtott gazdaságélénkítő csomagok miatt – jelentősen megnövekedtek.
Az Egyesült Államok az általa előterjesztett javaslattal – mint a Financial Times birtokába került dokumentumból kiderül – némileg módosítana a korábbi elképzeléseken. Eszerint csak a legnagyobb és legjövedelmezőbb vállalatokra vonatkoznának az új szabályok, szektortól függetlenül, a bevétel szintje és a haszonkulcs alapján. Valószínűleg körülbelül száz vállalatról van szó, köztük az amerikai technológiai óriásokról és más multinacionális cégekről.
Az OECD tavalyi terve két fő pillért tartalmazott, ezek továbbra is megmaradnának, bár jelentőségük módosul az amerikai javaslatban. Az első, hogy a multinacionális vállalatok globális nyeresége utáni adóbevétel egy részét szétosztanák azok között az országok között, amelyekben az ügyfeleik élnek, függetlenül attól, hogy honnan értékesítenek. Ez alapvető elvi elmozdulás a jelenlegi rendszertől, amelyben a társasági adót a társaság bejegyzett székhelyén kell megfizetni. A reformnak ez a része nem hozna többletbevételt, de a beszedett adókat szétosztaná az egész világon – biztosítva, hogy például
a Google, az Amazon és a Facebook több adót fizessen Európában és a fejlődő országokban, valamint hogy a Louis Vuitton vagy a Mercedes-Benz többet fizessen az Egyesült Államokban. Az amerikai fél a terveknek ezt a részét úgy alakítaná ki, hogy a nagy technológiai vállalatoktól származó adóbevételek nagyobb arányban kerüljenek vissza az Egyesült Államokba.
A második pillér a globális minimális társaságiadó-kulcs bevezetése lenne, amelyet minden multinacionális vállalatnak fizetnie kellene, függetlenül attól, hogy hol található a székhelye. Így ha egy vállalat egy adóparadicsomban van is bejegyezve, más országoknak jogukban állna a globális minimumig adókat beszedni, megszüntetve ezzel az adóparadicsomi előnyt. Az amerikai fél elsősorban a minimális adókulcs bevezetésében érdekelt, ezért határozott állásponttal állt elő, amely szerint azt 21 százalékban kell meghatározni.
Az Egyesült Államoknak két szempontból is fontossá vált a megegyezés. Egyrészt a válság előtérbe helyezte azt a problémát, hogy a nagy technológiai vállalatok többsége – köztük például az Amazon – egyáltalán nem vagy csak igen csekély összegű adót fizet be az amerikai költségvetésbe.
Ezt a közterhek növekedése mellett az teszi még kirívóbbá, hogy többségük rekordszintű nyereségre tett szert a válságban. Az OECD-ben megkötött megállapodás lehetővé tenné a Biden-adminisztráció számára, hogy megemelje az amerikai vállalatokra kivetett társasági adókat, de közben nem kellene tartania attól, hogy székhelyüket vagy nyereségüket máshova helyezik át.
A másik fő ok, amiért visszatértek a tárgyalóasztalhoz, hogy megállapodás nélkül az egyes országok – és ezzel főként az európaiak fenyegetnek – továbbra is egyoldalúan lépnének fel, például digitális szolgáltatási adók kivetésével. Ez viszont az Egyesült Államok szerint tisztességtelenül diszkriminálja az amerikai vállalatokat. Pascal Saint-Amans, az OECD adóügyi vezetője az Egyesült Államok javaslatait a békés megoldás felé tett lépésként üdvözölte.
