Magyar gazdaság

A japán gazdaság is az olimpia ellen szavazna

Az olimpia megrendezésének nemcsak egészségügyi kockázatai vannak, de a szigorúbb korlátozások a gazdaságot is a szükségesnél erősebben sújthatják.

Japán gazdasága a vártnál nagyobb mértékben zsugorodott az első negyedévben, a lassú oltási program és a kiterjesztett korlátozó intézkedések miatt, ami főként a kiskereskedelmet és a vendéglátóipart sújtotta. Eközben a tokiói orvosok szövetsége, amely az egyik legfontosabb egészségügyi szervezet Japánban, az országos orvosszakszervezetet követően szintén az olimpia lemondására szólította fel a kormányt, alig tíz héttel annak kezdete előtt, mivel a játékok helyszínén a kórházak megteltek, nincs szabad kapacitásuk, a fertőzések száma pedig továbbra is magas.

Az orvosok arra is felhívták a kormány figyelmét, hogy ebben a helyzetben az egészségügy nem tudja megfelelően kiszolgálni a sportolók és a vendégek igényeit. A játékok törlésére felszólító online petíciót pedig alig több mint egy hét alatt közel félmillióan írták alá.

A járvány terjedésének visszaszorítása és a biztonságos olimpia megrendezésének érdekében a kormány május 31-ig meghosszabbította Tokióban és számos más prefektúrában a harmadik rendkívüli állapotot. Ennek azonban az lehet az ára, hogy az elsőt követően a második negyedévben is gazdasági visszaesés jöhet, ismét recesszióba döntve az országot – vélik a gazdasági elemzők.

Fotó: Shutterstock

Az első negyedévben az előző negyedévhez képest 1,3 százalékkal csökkent Japán a negyedik negyedévi 2,8 százalékos növekedés után. A piac 1,2 százalékos negyedéves GDP-csökkenést várt. Éves bázison 5,1 százalékkal, szintén a vártnál nagyobb mértékben csökkent a gazdaság teljesítménye:

elemzők 4,5 százalékos esést jeleztek előre. Az idei első három hónapban a tavaly második negyedévi óta az első alkalommal volt visszaesés.

Akkor a járvány első hulláma, most pedig egy újabb fertőzési hullám miatt. Mindkét esetben a GDP felét lakossági fogyasztás visszaesése volt a fő oka a zsugorodásnak, ami most, az első negyedévben 1,4 százalékkal csökkent. Emellett az – az autók és az elektronika termékek iránti globális kereslet újjáéledése ellenére – csupán 2,3 százalékkal tudott növekedni, azaz a növekedése jelentősen lelassult, míg az 4 százalékkal nőtt. Marujama Josimasa, az SMBC Nikko Securities vezető közgazdásza szerint az export lassulása, valamint a vállalati beruházások – növekedési várakozásokkal ellentétes – 1,4 százalékos csökkenése szintén a második negyedévvel kapcsolatos negatív prognózist erősíti, főként, a gyenge belföldi kereslet stagnálása miatt. Az elemző szerint az export lassulását és a beruházások csökkenését a globális csiphiány okozza. Minami Takesi, a Norincsukin Research Institute vezető közgazdásza rámutatott, hogy a gyenge belső kereslet és a gazdasági visszaesés azt mutatja, hogy a járvány hatása a világ vezető gazdaságai közül jelenleg Japánt sújtja legerősebben. A hatalmas monetáris és fiskális ösztönzés ellenére Japán gazdasága 4,6 százalékos rekord visszaesést szenvedett el a márciusban véget ért pénzügyi évben.

Noha a gazdasági visszaesésért főként a szigorú korlátozások tehetők felelőssé, ezekkel az intézkedésekkel Japán elkerülte a vírus máshol, például Európában vagy Amerikában tapasztalt robbanásszerű terjedését.

A kormányt azonban így is éles kritika éri a lassú oltási program miatt, amelyet az olimpia terhe jelentősen felerősít. A Reuters adatai szerint a körülbelül 126 milliós népesség csak mintegy 3,5 százalékát sikerült eddig beoltani, amit nem is a fertőzöttségi adatokkal, hanem az olimpia megrendezésének kötelezettségével összefüggésben tartanak alacsonynak. Az olimpiai szervezők ugyanakkor megerősítették álláspontjukat, miszerint a július végére tervezett játékokat biztonságosan meg lehet rendezni, az nem hordoz különösebb kockázatot sem a sportolók, sem a japán lakosság számára.

Olimpiai Játékok negyedéves GDP gazdasági visszaesés Japán
Kapcsolódó cikkek