Magyar gazdaság

Egyre többet költ az állam honvédelemre

Óriási bővülésen ment keresztül tavaly óta a magyar költségvetés, és nemcsak a beruházásoknál, hanem az állam működési kiadásainál is számottevő az emelkedés.

Néhány év alatt megduplázódott a Honvédelmi Minisztérium (HM) költségvetési fejezete, a kabinet jövőre már több mint 1000 milliárdot tervez hadügyi kiadásokra költeni – derült ki a Világgazdaság gyűjtéséből, amelyben arra összpontosított, hogy a büdzsé tavaly óta tartó felduzzadásának mely területek a nyertesei. A járványt megelőző utolsó, 2019-es év óta megközelítőleg 8000 milliárddal nőtt meg a büdzsé kiadási oldala, ekkora mértékű emelkedést az azt megelőző tíz évben nem sikerült összehoznia a magyar költségvetésnek.

A büdzsében szereplő 6000 mil­liárd forint értékű beruházás mellett ettől az évtől a büdzsé működési kiadásai jelentősen felfutnak: a 2019-es 16 ezermilliárdról 22 ezermilliárdra ugrik 2022-ben.

Fotó: Koszticsák Szilárd / MTI

A bővülésből a legnagyobb szeletet az egészségügy és a nyugdíjkassza gyarapodása hasítja ki.

A járványüggyel kiegészített egészségbiztosítási alap kiadásai jövőre már 3620 milliárdra rúgnak, pár éve ez a sor még mindössze 2400 mil­liárd forintot tartalmazott.

A fogászati ellátás mellett a háziorvosi rendszer is növekvő többlettámogatásban részesül, 50, illetve 100 milliárdból nő a két területen a finanszírozás, de például gyedre is 70 milliárddal többet szán a kabinet. A fejezetben célelőirányzatokra is betervezett 600 milliárdot kormány, bár ennek részletei nem ismertek. Ugyancsak az egészségügyben zajló forrásbevonást mutatja, hogy az Emberi Erőforrások Minisztériumának fejezetében a gyógyító-megelőző ellátások, személyi juttatások előirányzata több mint 400 milliárddal, 678 milliárdra bővül jövőre, és a dologi kiadásoknál is 100 milliárdos plusz látható.

A 13. havi visszaépítésével párhuzamosan a nyugdíjkassza is tovább hízik, 2022-ben már eléri 4000 milliárdot, ezzel 2019 óta 700 milliárddal lett nagyobb.

A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alap pedig majdnem duplájára, 144 milliárdra bővül.

A HM-fejezeten belül a Magyar Honvédség külön nem részletezett beruházásokra 342 milliárdot költhet.

fotó: Mirkó István /Magyar Nemzet

A Belügyminisztérium – azon belül a rendőrség – finanszírozása is számottevően emelkedik, 2022-ben 80 milliárd pluszra számíthat. A szaktárcák többsége ezzel szemben kevesebb pénzből gazdálkodhat, aminek alapvetően technikai okai vannak. A minisztériumok fejezetéből ugyanis a kormány számos költségvetési tételt átlapátolt a gazdaság-újraindítási alapba, úgyhogy a Pénzügyminisztérium, a Miniszterelnökség, az Innová­ciós és Technológiai Minisztérium, valamint a Miniszterelnöki Kabinetiroda a nagy vesztesek között található.

A gazdaság újraindítását támogató nagy infrastrukturális és turisztikai fejlesztések mellett Paks II. vagy a beruházási alap 550 mil­liárdos tétele szintén ide került.

Sok szempontból nehezíti a tisztánlátást, hogy a tavalyi és az idei költségvetést az élet többször átírta, a kiadások rendre meghaladták a tervezett mértéket. Ha pedig a számok mögé nézünk, azt látjuk, hogy a büdzsé kiadásai valójában már tavaly elérték a 28 ezermilliárdot, és ez az idén is megtörténhet. A 2021-es módosított költségvetés ugyan 25 ezermilliárddal számol, ám, ahogy a Költségvetési Tanács is figyelmeztetett korábban, a pénzforgalmi hiány nem tükrözi a túlzotthiány-eljárásról (EDP) szóló jelentésben tervezett 7,5 százalékos deficitet, és csaknem 1800 milliárd forint elköltéséről saját hatáskörben dönthet a kabinet. A következő hónapokban arra számíthatunk, hogy újabb átcsoportosításokat jelent be a kormány.

2022-es költségvetés állami kiadások BÜDZSÉ
Kapcsolódó cikkek