A koronavírus utáni világ nem lesz ugyanaz, mint előtte volt, emiatt egy továbbfejlesztett növekedési modellt kell találni és működtetni - jelentette ki Virág Barnabás, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) aelnöke a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) ülésén.
A tőkeintenzív, minőségi tényezőkre kell helyezni a hangsúlyt, mivel a tudás a tehetség egyre inkább felértékelődik. A jövő zöld és digitális
– tette hozzá. Az alelnök pozitívumként értékelte, hogy a recesszió ellenére sem fordult vissza a magyar felzárkózás, Ausztriához tavaly közel 2, az EU átlagához képest 1,5 százalékot javult.
Várhatóan a helyreállás sokkal gyorsabb lesz, mint a legutóbbi válság alatt, már a harmadik negyedévben elérhetjük a 2019. végi szintet. 1,5 -2 év alatt helyreállhat a fogyasztás, ami korábban 8 év volt. Az idei növekedés az alelnök szerint 6 százalék körül alakulhat, amivel az európai mezőny dobogójára kerülhetünk.
Ugyanakkor figyelmeztetett, világ egészen más irányt mutat, egyre többet költenek a gazdasági szereplők immateriális javakra. A magyar beruházásoknak is ebbe az irányba kell elmozdulniuk – tette hozzá. Emellett teljes körű adatreformra van szükség.
Az adat lesz az új olaj
- fogalmazott Virág Barnabás.