Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is — mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.

Fotó: Komka Péter

Tarpataki Tamás kiemelte, hogy Magyarország a negyedik legnagyobb dinnyetermesztő Európában Spanyol-, Görög-, és Olaszország után.

Nemcsak mennyiségben, hanem minőségben is világszínvonalú a magyar dinnye

 — fogalmazott.

Idén 2200 gazdálkodó 3700-3800 hektárnyi területen termesztett dinnyét. Az árak alakulásáról annyit mondott, eddig 140-től 350 forintig többféle kilogrammonkénti árral találkozott. Felhívta a figyelmet, hogy tavaly az agrártárca előírta, minden kereskedelmi egységben fel kell tüntetni az áruk eredetét. 

Igyekezzünk olyan dinnyét vásárolni, amelyen fel van tüntetve, hogy Magyarországról való

 — tette hozzá.
Ondré Péter, az Agrármarketing Centrum ügyvezetője arról beszélt, hogy 2017 óta kampányolnak a belföldi dinnyefogyasztás növeléséért. Idén az ország több pontján kóstolókat tartanak. A következő napokban a Veszprémi Állatkertben, a balatonboglári és a csopaki strandokon lesz szabadtéri kóstoló. Szólt arról is, hogy a magyar gazdák mindig, a legnehezebb helyzetekben is helytállnak. 

Ha segíteni akarunk nekik, és tenni azért, hogy a kiváló minőségű magyar dinnye fennmaradjon, és ne járjon úgy, mint az egres, vagy esetleg a málna, eltűnve a hazai termesztésből, keressük és válasszuk a magyar dinnyét

 — mondta.