BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Egy jeggyel látogatható a vadászati világkiállítás és az OMÉK

Az idei Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállítás és Vásárt (OMÉK) október 7-től 10-éig rendezik meg a Hungexpo területén, az „Egy a természettel” Vadászati és Természeti Világkiállítás kísérő eseményeként.

Jó hír, hogy ismét lesz OMÉK, az agrárium legnagyobb ünnepe, amelyik az élelmiszertermelés legjavát mutatja be – mondta az esemény beharangozó sajtótájékoztatóján Nagy István, agrárminiszter. A Kárpát-medence legnagyobb agrárgazdasági seregszemléjének számító rendezvény már a 80. lesz a kiállítás történetében, amely egyébként 1829-ig nyúlik vissza. Széchenyi István ekkor hívta életre az első rendezvényt, amely akkor még állatbemutatóként valósult meg – emlékeztetett a miniszter, hangsúlyozva, hogy az OMÉK a múltból táplálkozik, de a jövőbe mutat. Célja az ágazat szereplői közötti kapcsolatok építése, az egészséges, GMO-mentes élelmiszerek bemutatása, a magyar gazdák innovációinak megismertetése, valamint az is, hogy a felnövekvő nemzedék számára közelebb hozza az agráriumot. 

Fotó: Balaton József / MTVA

Szokás szerint szakmai rendezvényeket is szerveznek. Idén a kiállítás fókuszában az öntözésfejlesztés, az országfásítási program, valamint a vidékfejlesztés áll. A kiállítóterületen szakmai, illetve kistermelői pavilonban várják a látogatókat, és kialakítanak egy „őshonos” udvart is.

A két évvel ezelőtt, 40 ezer négyzetméteres kiállítótéren, 700 kiállító részételével rendezett OMÉK-ra 85 ezren látogattak ki, idén pedig a miniszter reményei szerint ennél is többen lesznek. Ebben segíthet, hogy nem különálló rendezvényként tartják meg, hanem a vadászati világkiállítás kísérő eseményeként, és hogy a két kiállítás egy jeggyel is látogatható lesz. 

Az előttünk álló időszak a fejlesztéseké és a beruházásoké lesz, az OMÉK pedig kiváló terepe annak, hogy megmutassa, merre szükséges fejlódni

– mondta Ondré Péter, az Agrármarketing Centrum ügyvezetője. Mint hangsúlyozta, az OMÉK a szakmaiságán túl családi program is, egyben 8-10 ezer szakképzésben tanuló diákot várnak, ingyenes belépést lehetővé téve számukra. 

Fotó: Kovács Attila / MTI

A vadászok, erdészek, és agrárgazdálkodók mindennapos áldozatos munkája kell ahhoz, hogy a városokban élők is úgy érezzék, az az ő otthonuk, a szeptember 25-én nyíló vadászati világkiállítás pedig megmutatja a nagyvilágnak, mit gondolunk vadászatról, természeti értékeinkről – ahogyan az OMÉK is a körülöttünk lévő világ megértéséről szól – mondta beszédében Gulyás Andrea, az Egy a Természettel Nonprofit Kft. kiemelt ügyekért felelős ügyvezető igazgatója. Mint kiemelte, sok a közös elem az OMÉK-kal, mint például az erdősítés, vagy a vadhúsfogyasztás ösztönzése is. Előbbire példaként hozta fel, hogy a 22 állami erdőgazdaság a világkiállítás alkalmából 1-1 hektár erdőt telepített.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.