Magyar gazdaság

Ingatlaneladások pörgették az illetékbevételeket

Kis megtorpanás után az idén ismét nőtt a lakáseladások száma és az ingatlanok ára is, emiatt megugrottak az illetékbevételek.

Megugrottak a lakossági illetékbefizetések az év első hét hónapjában az előző év azonos időszakához képest – gyűjtötte ki a VG a Magyar Államkincstár adataiból. A közzétett mérlegek szerint idén július végéig 126,6 milliárd forintnyi illetékbefizetés érkezett be a kincstárba, több mint 9 milliárddal meghaladva a tavalyi év ugyanezen időszakában mért adatot. 

Az emelkedés azért különösen meglepő, mert a kormány egyébként 2021-re az előző évinél kisebb illetékbevétellel számolt a költségvetésben.

Míg 2020-ban 207,2 milliárd forint folyt be, addig az idei büdzsében 194,1 milliárd a törvényi előirányzat.

Július végéig tehát ennek már a 65 százalékát sikerült teljesíteni, ami jobb eredmény a tavalyi adatnál, amikor ugyanezen időszakban csak az előirányzat 56 százaléka érkezett be az államkasszába. 

Fotó: Shutterstock

Az illetékbevételek jelentős része visszterhes vagyonátruházási illeték – ám ennél részletesebb bontás a bevételekben nem áll rendelkezésre. Az illetékbevétel alakulását a gazdasági folyamatok befolyásolják, a megugrás vélhetően összefügg az alakulásával

– írta a VG-nek válaszolva a Pénzügyminisztérium sajtóosztálya. 

A lakáspiac valóban felpörgött az idei év elején. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) előzetes adatai szerint 2021 első negyedévében kicsivel több mint húszezer lakás talált gazdára, ez 15 százalékkal több, mint az előző év azonos időszakában eladott ingatlanok száma. A lakáseladási hullám az elmúlt tíz évre nézve 2018-ban érte el a csúcsát 163 ezer eladott ingatlannal, de még ez is elmarad a 2007-es számokhoz képest. Akkor 191 ezer lakást értékesítettek, de az utána következő válság alaposan visszavetette a piacot. 

A lakások száma mellett az áruk is növekedett az elmúlt időszakban. Ugyan 2020-ban a KSH kimutatásai szerint volt egy jelentős lassulás, 2021 első negyedévében ugyanakkor erőteljes korrekció történt. A növekvő számú értékesítést az előző negyedévhez képest 5,8 százalékos áremelkedés kísérte a használt és ugyanilyen mértékű drágulás az új lakások körében. Az előző év azonos időszakához képest pedig 11 százalékkal lettek magasabbak az újlakás-árak, miközben az új ingatlanok eladása kétszeresére nőtt az előző év azonos időszakához viszonyítva. 

A KSH adatai szerint 2021 első negyedévében 36,1 millió forint volt egy új lakás átlagos ára, 600 ezerrel több, mint az előző, teljes év átlaga volt. Leginkább Budapestre volt jellemző az árnövekedés, ahol a négyzetméterárak átlagosan 14 százalékkal, 815 ezer forintra emelkedtek. 

A járvány kitörésével volt egy megtorpanás az ingatlanpiacon, a rövid távú lakáskiadásoknál az érzékelhető áresés hatással volt a lakásárakra is. A válság enyhülésével aztán újra kezdett magára találni a piac. Ismét megjelentek a befektetők, így a piac kezd talpra állni

– hangsúlyozta a VG-nek Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője. Varga Zoltán szerint, ha nem lesznek súlyos korlátozások egy esetleges újabb hullám esetén, akkor még hamarabb megtörténhet majd a talpra állás, nemcsak az adásvételeknél, de valószínűsíthetően a bérleti piacon is. Várhatóan azonban a korábbi csúcsokig nem emelkednek majd az árak.

illeték bevétel államkincstár ingatlanpiac költségvetés
Kapcsolódó cikkek