Az új és a használt lakóingatlanok piaca a nyáron még jobban elszakadt egymástól. 

Az újaknál növekszik kínálat, erősödik a kereslet és az árak is felfelé mennek. Közben a használtaknál országszerte lelassult a drágulás,

 nagyon eltérő a tempó a budapesti és a vidéki lakáspiacon, részben a befektetők körében is egyre kedveltebb megyeszékhelyek felértékelődése miatt. A használtlakás-piacon a kínálat szűkebbé vált, miközben az érdeklődők száma éves szinten 14 százalékkal, 2019 nyarához képest pedig 5 százalékkal mérséklődött. 

Fotó: Shutterstock

Az árak emelkedése és az adásvételek számának csökkenése csapdahelyzetbe hozhatja a költözést tervező háztartásokat, ami árkorrekciót hozhat a jövőben, ha ezek a tendenciák nem változnak. Igaz, sokkal így sem lesznek olcsóbbak az eladásra kínált lakóingatlanok.

Budapesten szeptember közepén a kínálati piacon 770 ezer forint volt az átlagos négyzetméterár. Győrben, Debrecenben, Szegeden és Pécsen 384-541 ezer forintot tett ki. 

A korábbi lakóingatlan-piaci trendek felerősödtek: külön utakat jár az új és a használt lakások piaca. Utóbbin az országon belül különböző tempójú drágulás látható, miközben a plafon felé közelítenek a fővárosi árak, országosan szűkül a használt lakások kínálata, és az adásvételek száma is csökken. 

A befektetők irányt válthatnak és Budapest helyett az ország más részeiben próbálhatnak szerencsét

 — derül ki az ingatlan.com legújabb elemzéséből, amely több mint 500 ezer lakóingatlan-hirdetés adatai alapján vizsgálta a piaci kínálatot és keresletet, egyúttal bemutatja a Budapestre és a megyeszékhelyekre szeptember közepén jellemző átlagos négyzetméterárakat.

Mi történt a nyáron?

A fővárosi piaci kicsi elfáradt, a 2019-ig megfigyelhető éves 15-20 százalékos drágulási ütem idén 8 százalékra lassult a kínálati piacon. Ezen belül teljesen más képet fest a Belváros, mivel az V. és VI. kerületben például már második éve csökkennek az árak. A külső kerületekben pedig 10 százalékkal emelkedtek a kínálati árak az elmúlt 12 hónapban.

A befektetési céllal vásárlók ezért egyre nagyobb része fordul a fővároson kívül piac felé.

Főként az egyetemvárosok és a jelentősebb munkaerő-kínálattal rendelkező, iparilag fejlettebb megyeszékhelyek és térségek jelentik a célpontot. Ezekben a városokban a bérleti díjak nem csökkentek és az árak is jobban emelkednek mint a fővárosban” 

— mondta Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője.

Fotó: Ingatlan.com

Korrekciót hozhat a csapdahelyet 

Balogh László felhívta a figyelmet arra, ha ez a helyzet tartós marad a használtlakás-piacon, akkor csapdahelyzet alakulhat ki. Magyarországon ugyanis az emberek 90 százaléka saját tulajdonú ingatlanban él, ezért ha kevesebb a vevő a piacon, akkor egy tervezett költözés esetén a meglévő ingatlant egyre nehezebb értékesíteni, míg a következő otthonért egyre többet kell fizetni. Emiatt és az idén bevezetett extra kedvezmények és állami támogatások miatt viszont egyre többen keresik a következő otthonukat az új lakások piacán. Összességében a használt lakások piacát jellemző visszafogottabb kínálat és kereslet miatt idén ősszel tavalyhoz és a 2019-hez képest is alacsonyabb lakáspiaci forgalommal lehet számolni.

Mennyiért kínálják eladásra a használt lakásokat? 

Az ingatlan.com kínálati piaci adatai szerint Budapesten a használt lakások és házak átlagos négyzetméterára szeptember közepén 770 ezer forintot tett ki. Továbbra is az V. kerület a legdrágább, a maga 1,14 milliós átlagos négyzetméterárával. A budai hegyvidéki városrészekben - II. XII. kerületben — közel 1 millió forintnál járnak az árak. A legnépszerűbb lokációk közé tartozó XI. és XIII. kerületben pedig 898 ezer és 867 ezer forintos négyzetméterár jellemezte a kínálati piacot. A legolcsóbban pedig a XXIII. kerületben hirdetik a lakóingatlanokat, ott a négyzetméterár 500 ezer forint alatt marad.

Fotó: ingatlan.com

Budapesten kívül

Győrben 541 ezer forintért,

Debrecenben 527 ezer forintért,

Székesfehérváron 520 ezer forintért,

Szegeden 458 ezer forintért,

Pécsen 384 ezer forintért kínálták eladásra a használt lakóingatlanok négyzetméterét.

Fotó: Ingatlan.com