Az idén az első hat hónapban 92,4 milliárd forintot költöttek új gépekre és berendezésekre a hazai gazdálkodók, ami 1 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbi eladásoktól. Alkatrészekre viszont több mint 35 milliárdtot fordítottak, ami 15 százalékos növekedés 2020 első fél évéhez képest – közölte az Agrárközgazdasági Intézet (AKI). Tavaly egyébként tovább folytatódott az elmúlt évek dinamikus növekedése, a mezőgazdasági gép- és alkatrészforgalom meghaladta a 256 milliárd forintot, ami rekordnak számít. Az AKI szakértőinek értékelése szerint a gépkeresletet már egyre inkább szakmai szempontok és a valós igények generálták. 

Fotó: FÖLDI D. ATTILA / VG

Nagyon jól indult az év, de aztán jöttek a hírek a támogatásokról, és sokan inkább kivártak

 – mondta a VG-nek az AKI adatait értékelve Harsányi Zsolt, a Mezőgazdasági Eszköz- és Gépforgalmazók Országos Szövetségének (Megfosz) elnöke, az Axiál Kft. tulajdonos-ügyvezetője. Fékezőerő volt az is, hogy kifutott a Növekedési hitelprogram, amely nagy szerepet játszott a finanszírozásban. Ezt ugyan a Széchenyi-kártya pótolhatja, de azt a nagy cégek nem vehetik igénybe, ők csak piaci hitelekért folyamodhatnak. 

A gépvásárlási kedvben a külső forrásokon kívül a jövedelmek is meghatározók 

– mutatott rá Harsányi Zsolt. Tavasszal ebből a szempontból is elbizonytalanodás volt tapasztalható a csapadékhiány miatt, de a magas gabonaárak – az emelkedő költségek ellenére – stabilizálják az ágazatot. Az állattenyésztőknél viszont a bizonytalanság az úr, ha az ő jövedelmi helyzetükben nem lesz változás, a gépberuházásaik is elmaradnak – figyelmeztetett.

Az emelkedő költségek között a növekvő gépárak is szerepelnek. Harsányi Zsolt szerint átlagosan 3-4 százalékos a drágulás a gép- és eszközpiacon. Az árnövekedés üteme azonban fokozódni fog, jövő év elejére elérheti a 8-10 százalékot, míg az egyszerűbb gépek – kevesebb hozzáadott értékkel, magas acéltartalommal – akár 30 százalékkal is drágulhatnak. Mindezekkel együtt a Megfosz elnöke szerint az idei év összességében újabb rekordot hozhat a gépforgalomban. Az AKI szakértői is azt hangsúlyozták, hogy hazai mezőgéppiacot a fokozatos fejlődés jellemzi, alakulását a pályázati lehetőségek mellett a jövőben is elsősorban az elöregedett gépek cseréje és a termelési irányok változása határozza meg. Egyre inkább nő a kereslet a legmodernebb technológiák iránt.

A gépforgalom első féléves trendjeit elemezve megállapították, hogy a mezőgazdasági termelők továbbra is az erőgépek beszerzésére fordították a legtöbbet:

a vizsgált időszakban a mezőgazdasági gépberuházások összértékének 58 százalékát. A teljes értékesítésben a traktorok 35, a gabonakombájnok 13 százalékos arányt képviseltek. 

Az előbbiek eladása több mint 9 százalékkal emelkedett, 1443-ra, 31,3 milliárd forint értékben. Leginkább továbbra is az 50–100 lóerős, könnyű, univerzális kategóriába tartozó traktorokat vásárolták a gazdálkodók, ezekből 12 százalékkal több fogyott, a 260 lóerő fölötti traktorokból azonban visszaesett az értékesítés. A gabonakombájn-piacon nagyobb volt a csökkenés az idei első fél évben: 119 új arató-cséplő gép került a gazdaságokba, míg tavaly az első hat hónapban 176 kelt el, az eladások 12 milliárd forintot közelítő összértéke 26 százalékkal kevesebb, mint az előző időszakban.