Ha a koronavírus-járvány nem okoz különösebb problémát az év hátralévő részében, akkor

az építőipar teljesítménye túl fogja lépni a járvány előtti utolsó, 2019-es év termelési értékét, és megközelíti majd az 5000 milliárd forintot.

Ilyen nagy teljesítményt nem tudott felmutatni az ágazat a 2008-as gazdasági krízis óta. Az építésgazdasági teljes értéklánc pedig a gazdaságban betöltött szerepét tekintve 2021-ben el fogja érni a GDP 15 százalékát. Mivel az építőipar jelentősége folyamatosan nő, különösen nagy hangsúlyt kap az iparágban tevékenykedő vállalatok jogszabályi megfelelősége, amely kihat az ágazati versenyképességre és az árakra is – közölte az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ).

Fotó: Vémi Zoltan / VG

A szakszövetség emlékeztetett, hogy az idén több ezer ellenőrzést végzett az építésgazdasági lánc minden pontján a NAV, a kormányhivatalok és a Gazdasági Versenyhivatal. Elsősorban a tisztességes piaci versenyt, a nyilvántartások, bevallások meglétét, a szerződések valódiságát, a munkavállalók foglalkoztatási körülményeit, valamint az építőipari árak alakulásának realitását ellenőrizték.

Az ellenőrzéseknek az a célja, hogy a lakossági fogyasztók, a munkavállalók és a tisztességes piaci szereplők érdekében feltárják a piaci anomáliákat, és segítsék a vállalkozásokat a törvényes működésben

– hangzott el ÉVOSZ kibővített elnökségi ülésén.

Itt Rigó Csaba Balázs, a Gazdasági Versenyhivatal elnöke a 2021 júliusában lefolytatott építőipari célvizsgálat tapasztalatairól számolt be, az építésgazdasági láncolat ellenőrzési tapasztalatairól pedig Tamásné Czinege Csilla, a Pénzügyminisztérium adószakmai ügyekért felelős helyettes államtitkára és Pilz Tamás, a Miniszterelnökség területi közigazgatás-fejlesztési főosztályvezetője adott tájékoztatást. Az ülésre az ÉVOSZ elnöksége mellett a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Építésgazdasági Kollégiuma és a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara építőipari osztálya képviselői is meghívást kaptak – jelezte az ágazati szakszövetség.

Az ÉVOSZ az illetékes hatóságokat arra biztatja, hogy az online rendelkezésre álló adatok összevetésével mielőbb szűrje ki a piaci anomáliákat, ami a tisztességes vállalkozásoknak és a végfelhasználóknak is az érdeke. Nehéz azzal felvenni a versenyt, aki tisztességtelenül működik, és egyébként nem olcsóbb, mint azok a szereplők, akik rendesen adóznak és járulékot fizetnek. Az ágazat rossz megítélését táplálják ezek a vállalkozók

– hangsúlyozta Koji László, az ÉVOSZ elnöke.