Egy friss országos felmérés alapján a gépek használata környezettudatossági szempontból felemás képet mutat:

a mosógépeknél például az alacsonyabb hőfokú programok használatával, a mosogatógépek esetében pedig a felesleges kézi előöblítés elhagyásával lehetne zöldíteni a háztartásokon.

Fotó: Shutterstock

Szinte minden magyar háztartásban van mosógép, kétharmaduk ráadásul energiatakarékos modell, de ennél is nagyobb arányban vannak jelen az energiatakarékos készülékek a mosogatógépek között: 4-ből 3 ilyennek számít – egyebek között ez derül ki az LG Magyarország megrendelésére elvégzett országos reprezentatív kutatás, az LG EcoLogic1 eredményeiből. 

Igaz, a mosógépekkel szemben a mosogatógépek – bár használatukkal rengeteg víz és idő takarítható meg – még mindig kevésbé elterjedtek Magyarországon, csupán a háztartások harmadában lelhetők fel. 

Úgy tűnik ráadásul, hogy alapvetően inkább a gyártóknak és az előírásoknak köszönhetően vannak többségben az energiatakarékos mosogatógépek a hazai háztartásokban, hiszen csupán a vásárlók harmada számára fontos, hogy új gép beszerzésekor energiatakarékos modellt válasszon. 

A mosógépekre ebből a szempontból jóval nagyobb figyelem irányul, a megkérdezettek háromnegyede figyel az új készülék kedvező energetikai besorolására.

Az energia- és víztakarékos mosogatógép-használat terén vegyes a kép. A mosogatógéppel rendelkezők többsége – közel kétharmada – heti 1-4 alkalommal indítja be a készüléket, fél töltettel pedig soha vagy csak ritkán használják a gépet. 

Fotó: LG Magyarország

Az érem másik oldala, hogy a háztartások harmadában azzal növelik – nemritkán feleslegesen – a vízfogyasztást és ezzel a rezsiköltséget, hogy a gépbe helyezés előtt elöblítik az edényeket.

10-ből 9 mosogatógéppel felszerelt háztartásban több-kevesebb gyakorisággal kézzel is mosogatnak. A legtöbbször a mosogatógépbe nem tehető vagy be nem férő edényeket tisztítják meg ilyen módon, de sokszor akkor is a hagyományos módszert alkalmazzák, ha kevés mosatlan jött össze, esetleg gyorsan szükség van az elmosandó eszközre.

A kutatás eredményei alapján hetente átlagosan 3,3 adag ruhát mosnak ki egy magyar háztartásban.

Nem meglepő, hogy a mosás gyakorisága elsősorban a háztartás nagyságán múlik – ezt tükrözi a kor szerinti bontás is. Ez azt jelenti, hogy minél nagyobb a háztartás, annál több adagot mosnak, a legfiatalabbak és a legidősebbek pedig jellemzően az átlagnál kevesebb alkalommal indítják be a mosógépüket.

A magyar háztartások a leggyakrabban a vegyes és az energiatakarékos (eco), a legritkábban a gyapjú/kézi mosás programokat használják,

a mosási hőfok tekintetében pedig a 40 fok számít a legkedveltebb beállításnak. Az ennél magasabb hőfokra főként a 30–39 éves, gyereket nevelő felnőttek esküsznek, míg jobbára csak a legfiatalabbak, vagyis a 18–29 éves korosztály fogadja el azt, hogy akár 30 fokon is megfelelő eredményt nyújt a készülékük.