Kire vonatkozik az 1 százalékban maximált iparűzési 2022-ben? A sokakat érintő kérdést az Írisz Office szakértői tették fel – és egyúttal válaszolták is meg.

Fontos tudni: ahogy 2021-ben, úgy 2022-re vonatkozóan is érvényben marad az a szabály, amely alapján a meghatározott feltételeknek megfelelő vállalkozásoknak legfeljebb 1 százalék mértékű iparűzési adót kell fizetniük – az egyébként 2 százalékos maximális mérték helyett.

Fotó: Shutterstock

A kedvezményes adókulcs azon kis- és középvállalkozásokra vonatkozik, amelyek nettó árbevétele vagy mérlegfőösszege közül legalább az egyik nem haladja meg a 4 milliárd forintot.

A KSH adatai alapján a Magyarországon működő vállalkozások 99,1 százaléka minősül kkv-nak. A teljes vállalkozói körön belül 2013 óta minden évben szinte ugyanezt az arányt képviselik a kis- és középvállalkozások – jelezte az Írisz Office.