BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Lassított a kamatemelésen a jegybank, de így is berúgta a forintot

Az MNB meghirdette a legújabb egyhetes betéti tenderét.

Kisebbet emelt az egyhetes betéti kamat mértékén a vártnál a Magyar Nemzeti Bank (MNB). Elemzők korábban legalább 30 bázispontos emelést vártak a múlt heti, 2,9 százalékra való emelés után. 

A jegybank honlapja szerint viszont a mai tendert 3,1 százalékon hirdették meg, azaz „csak” 20 bázispontot emelt az MNB. 

Fotó: Shutterstock

Hogy mekkora összegben érkezik ajánlat a 13 órától kiírt tenderen a bankoktól és abból mennyit fogad be a jegybank, az csak délután 15 órakor derül ki. 

Az elmúlt négy hétben bőven 7000 milliárd forint felett alakult a befogadott összeg mennyisége, lassan közelítve a 8000 milliárdhoz is. 

A hírre rögtön erősödésnek indult a forint, amely az euróval szemben több mint háromhetes csúcsra jutott: a reggeli 363 körüli szintről szinte azonnal 361 közelébe erősödött az árfolyam. Ilyen szinten nagyon régóta nem járt a magyar fizetőeszköz. 

Csütörtök délre aztán az árfolyam visszatért a reggeli induló állapotához, feltehetően az EU Bíróságának főtanácsnokának bejelentése szakította be a forintot, amely délre már ismét bőven 363-as jegyzésen állt az euróval szemben.  

Óriási kamatemelést jelentett be a jegybank

Az alapkamat mértéke nem változott, ezt nem is tárgyalták, de a jegybank alaposan kiszélesítette a kamatfolyosót.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.