A gazdaság újraindításának érdekében a Széchenyi Kártya Program konstrukciói 2021 nyarán megújultak és az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) keddi közleménye szerint a kormány meghosszabbította a Program keretében elérhető kedvezményes hitelek igénylési lehetőségét.

A minisztérium által kiadott sajtóanyag szerint egy 100 millió forintos, ehát átlagos méretű beruházási esetén a teljes futamidő alatt egy kisvállalkozás 25 millió forintot tud megspórolni a piacon elérhető hitelekhez képest. Ez akár több mint 200 ezer forinttal kisebb havi törlesztőt jelen a Széchenyi Kártya Programnak köszönhetően.

György László, gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkár

Fotó: Huszár Márk / Heves Megyei Hírlap

György László, gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkár elmondta, hogy az Újraindítási Hiteleket eddig közel 30.000 vállalkozás igényelte több mint 920 milliárd forint értékben, amiből eddig 15 ezer szerződés született 370 milliárd forint összegben.

Krisán László, a Széchenyi Kártya Programot koordináló KAVOSZ Zrt. vezérigazgatója pedig közölte, hogy a vállalkozások visszajelzésének köszönhetően az ITM szakmai támogatása mellett döntött a kormány a hitelek igénylési lehetőségének meghosszabbításáról. A közleményből az sajnos nem derül ki, hogy meddig hosszabbították meg ezen lehetőséget, sem az, hogy egyébként az mikor járt volna le.