Magyar gazdaság

Elképesztő élethelyzeteket produkál a krónikus munkaerőhiány

Az építőipari élénkülés sok kisebb-nagyobb vállalkozásnak tett jót tavaly, mintapélda lehetne erre a kandallókat, építőanyagokat kínáló Miháczi és Társa Kft., amely tavaly megduplázta az árbevételét. A 60 millió forint körüli 2019-es és 2020-as árbevételről tavaly 135 millió forintra sikerült előrelépniük.

Fotó: THIBAUT DURAND / AFP

A növekedés tudatos váltás eredménye: a kandallók építése mellett egyéb, a fűtéstechnikához kötődő munkákat is vállaltak, reklámkampányt folytattak, 2020 utolsó negyedévében pedig bevezették a tüzeléstechnikai termékek internetes árusítását is – mondta Miháczi Szilveszter tulajdonos ügyvezető. Ez az új értékesítési módszer – amire sok céget a járvány kényszerített rá –, nagy sikernek bizonyult, és tavaly már 25-30 millió forintot tett hozzá az árbevételhez. A 2021-es év általában is az építőipari mikro- és kisvállalkozások fejlődését hozta – mondta az ügyvezető, aki a Vas Megyei Kereskedelmi és Iparkamara kézműipari tagozatát is vezeti. Keresletet gerjesztett a családi otthonteremtési kedvezmény, az otthonfelújítási program, és az is segített, hogy sokan kezdtek el otthon dolgozni, akiknek igényük támadt a szépítésre, korszerűsítésre. 

Az árak azonban jelentősen megemelkedtek: szinte havonta nőtt az alapanyagok ára, és a cégek költségeit az is emeli, hogy rendkívül nehéz megtartani a munkaerőt, amelyre erős elszívó hatással bír Ausztria.

Bár a nagyberuházások egyelőre hiányoznak a megyéből, a kilátások az építőiparban erre az évre is jók, a kisvállalkozóknak sok a megrendelése. A szakemberhiány számos területen krónikussá vált, és ebből korábban elképzelhetetlen élethelyzetek és problémák alakulnak ki. Volt olyan megrendelő, aki azért döntött a kandallóépítés mellett, mert elromlott a gázfűtése és hetekig se talált szakembert, aki megjavítsa – mondta Miháczi Szilveszter. A problémák megoldásában sokat segíthetne, ha helyreállna a járvány előtti folyamatos kommunikáció a kamarák és az illetékes minisztériumok között – tette hozzá.

építőanyag árak Szombathely munkaerő hiány fűtéstechnika kandalló Vas megye építőipar Ausztria
Kapcsolódó cikkek