BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Odacsapott a versenyhatóság a kereskedőknek

A GVH gyorselemzése szerint a cégek a honlapjukon nem válogathatnak az észrevételek között és a negatív üzeneteket is meg kell jeleníteni.

Több hiányosságot is talált a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a hazai online kereskedelemben a fogyasztói vélemények megjelenítésénél, ezért ajánlásokat tett közzé a helyes gyakorlatok elterjedése érdekében; ezek egyikében arra hívja fel a figyelmet, hogy a kereskedő honlapján nem válogathatja ki kizárólag a pozitív értékeléseket – derült ki a GVH szerdai közleményéből.

Fotó: Shutterstock

Kevesen osztják meg az értékeléseket

A GVH az Európai Bizottságot és a tagállami hatóságokat tömörítő Fogyasztóvédelmi Együttműködési Hálózattal (CPC) együttműködve, különböző szektorokban - ruházati termékek, sportszerek, kozmetikumok, könyvek, szállásfoglalás, utazásszervezés - vizsgálta a fogyasztói értékelések megjelenítését. Hangsúlyozták, hogy az összehangolt akció európai tapasztalatainak összesítése ugyan még folyamatban van, ugyanakkor a GVH a hazai platformok gyorselemzése alapján több hibát is feltárt. Egyebek mellett megemlítik, hogy csak kevés kereskedő osztja meg a weboldalán a fogyasztói értékelések összesítésének (pontszám vagy csillagozás) szempontjait, ezért az értékelés folyamata a fogyasztók számára általában nem ismerhető meg.

Úgyszintén problémát okozhat, ha a kereskedő csak néhány - jellemzően pozitív - fogyasztói véleményt tesz közzé szolgáltatása népszerűsítésére. A GVH ugyanakkor követendő, pozitív példákat is talált a gyorselemzés során, amelyeket beleépített javaslataiba. A hatóság ajánlásában felhívta a figyelmet arra, hogy a termékekkel vagy szolgáltatásokkal szerzett, online térben megosztott tapasztalatokban más fogyasztók megbíznak, és hasznosíthatják vásárlási döntéseikhez. Ezért minden olyan értékelésnek, amelyet valamely szolgáltató fogyasztók által közzétett értékelésként mutat be, hitelesnek kell lennie, azaz valós fogyasztói véleményeket, megállapításokat és tapasztalatokat kell tükröznie.

Nem lehet kiválogatni a pozitív értékeléseket

Érdemes egyértelművé tenni a fogyasztók számára a GVH szerint, hogy a kereskedő platformját vagy az azon megvásárolható terméket, szolgáltatást értékelik. A kereskedő nem válogathatja ki kizárólag a pozitív értékeléseket - írták. Ha a kereskedő úgy dönt, hogy egyes pozitív fogyasztói véleményt mint marketingeszközt a honlapján kiemelten is megjelenít, biztosítania kell a kiegyensúlyozott tájékoztatást. Így nem hallgathatja el, ha a céggel, annak termékével vagy szolgáltatásával kapcsolatosan kevésbé kedvező tapasztalatokról is beszámolnak a fogyasztók.

A GVH arra is kitért, hogy a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról szóló törvény a fogyasztói értékelésekkel kapcsolatban új rendelkezésekkel egészül ki, melyeket 2022. május 28-tól kell alkalmazni. Ettől az időponttól a terméket érintő jelentős információnak fog számítani, hogy a vállalkozás - ha úgy dönt, hogy közzétesz fogyasztói véleményeket - miként biztosítja, hogy a közzétett értékelések a terméket ténylegesen használó vagy megvásárló fogyasztóktól származnak.

Jogsértő gyakorlatnak fog számítani, ha egy vállalkozás azt állítja, hogy a termék értékelését olyan fogyasztók nyújtották be, akik azt ténylegesen használták vagy megvásárolták, anélkül, hogy észszerű és arányos lépésekre kerülne sor annak ellenőrzésére, hogy az értékelések ilyen fogyasztóktól származnak-e. Szintén jogsértő gyakorlatnak fog számítani, ha a termékek népszerűsítése érdekében valótlan fogyasztói értékeléseket vagy ajánlásokat adnak, vagy ezzel mást megbíznak, esetleg a fogyasztói értékeléseket vagy közösségi médiában történő ajánlásokat valótlanul mutatnak be - közölte a versenyhivatal.

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.