BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Berobbantotta az OTP SZÉP-kártya-költéseket a húsvéti hosszú hétvége

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Az idén alaposan kihasználták a húsvéti ünnepeket és a hosszú hétvégét az OTP SZÉP-kártya-birtokosok. Az előző évhez képest most 2,1 milliárd forinttal költöttek többet, így összesen 3,47 milliárdot fordítottak pihenésre, kikapcsolódásra, feltöltődésre és élményszerzésre.

A szálláshelyeken tavaly húsvétkor 107, míg az idén ennek többszörösét, 608 millió forintot költöttek az OTP SZÉP-kártya-birtokosok az OTP Pénztárszolgáltató adatai szerint.

A legnagyobb bevételt 2021-hez hasonlóan 2022-ben is a vendéglátóhelyek könyvelhették el, a tavalyi 809 milliós eredményt lényegében megduplázva, 1,6 milliárdot megközelítő forgalmat jegyezhettek. Egyéb szabadidős szolgáltatásokra másfélszer akkora összeget, csaknem 700 milliót fordítottak a SZÉP-kártyások az idén. A jogszabály-módosításnak köszönhetően ebben az évben az élelmiszerboltok is felkerültek az elfogadóhelyek listájára, félmilliárd forint körüli bevétellel.

A közel 3,5 milliárd forintos húsvéti költés azt mutatja, hogy a hűvösebb idő ellenére is rengetegen pihentek, töltődtek fel az OTP SZÉP-kártya segítségével. Legyen szó belföldi utazásról vagy élményszerzésről, a hosszú hétvégék vagy akár hosszabb nyaralások tartalmas eltöltéséről, egyre többen ismerik fel és használják ki a kártyában rejlő lehetőségeket 

– nyilatkozta Lendvai Mónika, az OTP SZÉP-kártya üzletágvezetője.

Fotó: Kallus György / VG

Az első negyedéves adatok a SZÉP-kártya egyre erősödő népszerűségéről tanúskodnak: 2022 első három hónapjában csaknem 56 ezer új kártyabirtokost regisztráltak, a tavalyi első negyedévben ez a szám 50 ezer körül alakult. Az OTP SZÉP-kártyákra feltöltött összeg pedig több mint ötödével emelkedett ugyanebben az időszakban: 2021-es első negyedévében 72,5, 2022 első három hónapjában pedig közel 89 milliárd forintot tettek ki a befizetések. 

Az igazán nagy, 80 százalékot is meghaladó ugrás a költésekben mutatkozott, hiszen idén az első negyedévben 70 milliárd forintot meghaladó összeget fizettek a szolgáltatásokért a kártyatulajdonosok, szemben a megelőző év azonos időszakának 38,6 milliárdos kiadásával.

Emellett egyre több munkáltató ajánlja fel dolgozóinak a munkabér melletti többletjuttatásként a SZÉP-kártyát. A költések megugrása pedig azt mutatja, hogy a munkavállalók szívesen élnek a felkínált cafeterialehetőséggel.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.