Néhány ukrán határ közeli autókereskedés tapasztalta, hogy a háború elől menekülők egy része túladna az autóján, és ezzel együtt megjelentek az első aggodalmak is, hogy esetleg régi gépkocsik öntik el a magyar piacot. Az már most biztosan kijelenthető, hogy utóbbi állítás nem fog teljesülni, ugyanis

az Európai Unión kívüli országból tavaly január óta csak minimum Euro 6-os motorral felszerelt autót, vagyis 2015 után gyártott járművet lehet vámkezeltetni és forgalomba helyezni Magyarországon. 

Fotó: NurPhoto via AFP

Ennél régebbi autó legfeljebb alkatrészként értékesíthető. Továbbá a vámkezelés is egy komoly procedúra, amelyhez számos dokumentumra van szükség, úgymint törzskönyv, forgalmi engedély és COC-tanúsítvány, vagyis EU-s megfelelőségi nyilatkozat. Ha mindez megvan, akkor jöhet a vámkezelés, amelyre már a határ átlépésekor sort kell keríteni. Ha ez nem történt meg, akkor a különleges helyzetre való tekintettel később lehet nyilatkozatot tenni, hogy a háborús helyzetre hivatkozva lépett a gépkocsival Magyarország területére, és esetleg annak pillanatában még nem volt biztos abban, hogy eladja az autóját, ezért nem vámáruként hozta az országba – árulta el a VG-nek Fojt Attila, a Magyar Gépjármű-kereskedők Országos Egyesületének elnöke. Amennyiben ezt a nyilatkozatot elfogadja a vámhatóság, akkor kezdődhet a folyamat. Az okmányirodai ügyintézés első lépése a származás-ellenőrzés, amely minimum 30 napot vesz igénybe. 

Ha minden szükséges irat rendelkezésre áll, vámértékvizsgálatot tart a hatóság, amelyben meghatározza az autó értékét, és ez alapján kell megfizetni a tulajdonosnak a 10 százalékos vámot és a 27 százalékos áfát. Vagyis nem fogad el a az autó értékénél kisebb számlát, adásvételi szerződést. Természetesen a regisztrációs megfizetése is kötelező.

A fentiek alapján jól látható, hogy miért nem volt eddig sem sok ukrán gépkocsi Magyarországon.

Ennél a pontnál azonban még nem ér véget a procedúra, ugyanis az autót forgalomba kell helyezni. Fojt Attila elmondása szerint annak, aki ma kér időpontot a hatóságnál, minimum másfél hónapot kell várnia a forgalombahelyezési eljárásra. Hozzátette, ha Pest megyei hivatal végzi az eljárást, és valamilyen apró hibát észlel, akkor az esetek nagy többségében azonnal megbuktatja az autót a vizsgán, és újabb másfél hónapot kell várni akkor is, ha a hiba fél óra alatt orvosolható. A szakember tapasztalatai szerint vidéken nagyobb toleranciát tanúsítanak a hatóságok. A fentiekből tehát egyértelműen kijelenthető, igen csekély az esélye annak, hogy tömegesen megjelenjenek ukrajnai autók a magyar piacon.

Az orosz–ukrán háború ugyanakkor hatással van a magyar használtautó-piacra, a konfliktus kitörése után ugyanis jelentősen változott az árfolyam, ami néhány nap alatt elérte a magyar piacot is. 

Az árfolyamváltozás szinte azonnal beépült az importautók árába, és begyűrűzött a belföldi piacra. A JóAutók.hu teljes használtautó-kínálatának átlagára 4,9 millió forint alatti értékről 5,3 millió fölé emelkedett egyetlen hónap alatt, vagyis 9 százalékos volt a drágulás. Ezzel párhuzamosan a keresések száma is visszaesett 5 százalékkal, és a hirdetések mennyiségében is hasonló mértékű a csökkenés. Vagyis a vásárlók egy része a bizonytalanságok miatt inkább elhalasztja az autóvásárlást. A háború miatt bekövetkezett üzemanyag-ellátási problémák is hatottak a piacra, február 24. és március 25. között a szokásos 15 százalék helyett 26-ra nőtt azok aránya, akik elektromos és hibrid hajtású autókra kerestek rá.