A 2020. évi 39,3 millió euró után tavaly 67,6 millió lett az adózás utáni nyereség

– közölte a társaság.

A beszámoló szerint a Mercedes-Benz kecskeméti gyára 2021-ben több mint 135 ezer járművet gyártott, mintegy 25 ezerrel kevesebbet, mint 2020-ban. Közleményük szerint azzal tudtak az előző évinél alacsonyabb gyártási darabszám mellett magasabb nyereséget elérni, hogy

a kecskeméti gyár modellmixében egyértelműen túlsúlyban voltak tavaly az eredményességhez jelentősebb mértékben hozzájáruló típusok

Ezek voltak az EQB, a plug-in hibrid és az AMG modellek.

Fotó: AFP

A vállalat hozzátette, a kecskeméti gyárban 2021 februárjában kezdődött el egy második présüzem építése, amely várhatóan 2022 végétől

további 200 munkavállaló foglalkoztatását biztosítja.

Később, 2021 áprilisában ugyancsak sikeresen indult el az A-osztály plug-in hibrid verziójának gyártása, majd augusztusban legördült a gyártósorokról a másfél milliomodik Kecskeméten készült autó.

A globális csiphiány miatt ugyanakkor a kecskeméti gyárban 2021 januárjában, áprilisában, majd júliusban és augusztusban is volt egy-egy termelésleállás, az elmúlt télen pedig egy egész hónapra szünetelt gyártás.

A cég több mint 4500 munkavállalójával továbbra is Magyarország egyik legnagyobb és legstabilabb foglalkoztatója. A pandémia és az ellátási láncokban jelentkező kihívások ellenére a cégnek egyetlen kollégájától sem kellett megválnia. A nagy volumenű projektek kapcsán viszont további munkavállalókkal bővült a létszám.