Hamarosan megkezdődhet a V0 vasútvonal nyomvonalsávjának környezeti vizsgálata – közölte a MÁV elnök-vezérigazgatója. Homolya Róbert hozzátette: a teherforgalmi vasútvonal nyomvonalára vonatkozóan szükséges az élővilág előzetes felmérése és környezeti hatástanulmány készítése, valamint az új vasúti nyomvonal környezetvédelmi engedélyének megszerzése. Ezeknek a feladatoknak az elvégzésére írt ki közbeszerzési eljárást a Hungrail Magyar Vasúti Egyesület.

Budapest 2022.02.22.
Tehervonat
vonat
áruszállítás
logisztika
foto: Kallus György/VG
Fotó: Kallus György / Világgazdaság

Az Országos vasúti árufuvarozási koncepció elkészítése és ez alapján a V0 teherforgalmi vasútvonal fejlesztése a Hungrail Magyar Vasúti Egyesület irányításával valósul meg. A kivitelezés elindításához szükséges előkészítési munkálatok már megkezdődtek. Április közepén választották ki a vasútvonal Szolnok–Kecskemét–Székesfehérvár–Győr közötti nyomvonalsávját. A nyomvonalsáv vizsgálatát követően, a beruházással kapcsolatos minden szempontot figyelembe véve jelölik majd ki a konkrét nyomvonalat. 

A projektben kiemelten kezelik a lakott területek és a természeti értékek védelmét.

A nyomvonalsáv részben Natura 2000 területet is érintő élővilágának felmérésére, környezeti hatástanulmány készítésére és a környezetvédelmi engedélyek megszerzésére írt most ki közbeszerzési eljárást a Hungrail. Az ajánlatok benyújtásának határideje június 10. A sikeres közbeszerzési eljárás esetén – tervezetten nyár végéig – megkezdődhetnek a felmérési munkálatok a nyertes vállalkozóval, a feladatra 20 hónap áll majd rendelkezésre.

Homolya Róbert, a Hungrail Magyar Vasúti Egyesület elnöke, a MÁV elnök-vezérigazgatója elmondta: a V0 vasútvonal megépítése több szempontból is kiemelt feladatunk, a hosszú távú céljaink eléréséhez elengedhetetlen. Ahhoz, hogy megfelelhessünk az európai uniós és a magyar klímacéloknak, és 2050-re 90 százalékkal csökkenhessen a közlekedés szén-dioxid-kibocsátása, növelnünk kell a vasúti közlekedés teljesítményét. 

Ehhez a személyszállítási kapacitás mellett a teherszállítás versenyképességét is növelni kell, ki kell építeni a megfelelő infrastruktúrát, hogy a mostani napi 400 helyett dupla annyi tehervonat közlekedhessen.

Mindezt úgy, hogy Budapestet tehermentesítsük, a ferencvárosi rendező pályaudvart kiváltva a teherforgalom elkerülje a fővárost. A V0 vasútvonal lehet az a kelet–nyugati irányú korridor, amely a jövőben növelheti a magyar vasúti teherfuvarozás versenyképességét, ezzel meghatározó lehet a fenti célok elérésében.

A V0 teherforgalmi vasútvonal Záhonytól/Lőkösházától/Kelebiától Hegyeshalomig teremt majd új, versenyképes vasúti teherszállítási kapcsolatot a túlzsúfolt budapesti és agglomerációs hálózat elkerülésével, ezzel is támogatva az árufuvarozási folyosóknak a TEN-T törzshálózatba történő integrálódását, ahol a törzshálózat az áruszállítás számára is teljesen átjárható.

Tervezetten kétvágányú, 22,5 tonna tengelyterhelésű, villamosított, legalább 740 méter hosszú tehervonatok akadálymentes közlekedését biztosító és 120 kilométer/órás sebességre alkalmas pálya épül majd, részben új nyomvonalon, részben meglévő vasútvonalakat használva. A tervezett összeköttetés létrehozásához a Dunán új vasúti híd építésére is szükség lesz, viszont más vasútvonalakkal nem lehet szintbeli keresztezés. A V0 kialakításával javulhatnak az intermodális kapcsolatok, a keresleti igényeknek megfelelő logisztikai szolgáltatások alakíthatók ki. A beruházásnak köszönhetően javulhat a menetrendszerűség, a zavarmentesség és a megbízhatóság a teherfuvarozásban. Mindez hosszú távon hozzájárulhat ahhoz, hogy a vasúti áruszállítás 2030-ig 50 százalékos növekedést érhessen el, 2050-ig pedig megduplázódjon.

Évente 150 millió utas

A Hungrail Magyar Vasúti Egyesület a vasúti árufuvarozási piac 90, a vasúti személyszállítási piac 100 százalékát fedi le. Tagvállalatainak árbevétele éves szinten megközelíti a 600 milliárd forintot, a szakmai szervezetben képviselt árufuvarozási vállalatok teljesítménye meghaladja az évi 50 millió tonnát, a személyszállítással foglalkozó társaságok pedig évente megközelítőleg 150 millió utast juttatnak el célállomásaikra. Az egyesület elnöke Homolya Róbert, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója.