Az árfolyamokat elsősorban az energia árak mozgatják, az energiakitettségünk is magyarázza a forint gyengülését mondta Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a kormányinfón. A tárcavezető szerint a magyar gazdaság fundamentumai továbbra is erősek, ugyanakkor mindazokat a lépéseket, amelyek a büdzsé stabilitása érdekében szükségesek, a kormány megteszi, továbbra is elkötelezett, hogy a hiánycélt tartsa.

GULYÁS Gergely; SZENTKIRÁLYI Alexandra

Fotó: Illyés Tibor/MTI

Gulyás Gergely szerint a forint mélyrepülésének oka az energiaárak emelkedése mellett a háború, illetve az arra adott szankciós válasz.

Az európai adatokról elmondta, hogy a német külkereskedelem deficites lett. Az egész európai gazdaságot elérte az infláció, Magyarország bár jobban áll ezen a téren a régióban, az árfolyam terén nem - ismerte el a tárcavezető.

Közeledtek az álláspontok Brüsszel és a kormány között

A helyreállítási alapról folyó tárgyalások előrehaladtak a Gulyás Gergely szerint, miután megküldte a válaszait a kormány az uniós testületnek. A kormány így vállalja, hogy 15 százalék alá viszi az egyszereplős közbeszerzések arányát, de elfogadták azt javaslatot is, hogy Magyarország a források jelentős részét energiafüggetlenséget költse, így a hitelként kapott forrásokat is erre költené, jövő év augusztusáig lehet beadni a hitelkérelmet. 

Felgyorsítja a kormány az energiaforrások diverzifikációját

Magyarország megvizsgálja, hogy az energiafüggetlenség miképp csökkenthető, akár gyors intézkedésekkel. A mátrai erőműnél 3-ból kettő 200 megawattos működik, amelyik nem működik annak minél gyorsabb beindításáról döntöttek. 

Növelik a haza gáztermelést, másfél milliárd köbméterről 2 milliárd köbméterre növelik. A 3 gigawatt napenergia kapacitás áll rendelkezésre jelenleg, ezt továbbnövelnék 6 gigawattra. Ezen kívül kezdeményezik Paks 1 üzemidejének meghosszabbítását.

A célunk, hogy a lehető leggyorsabban megállapodjunk az Európai Bizottsággal

- mondta Gulyás Gergely, ugyanakkor szerinte vannak képviselők, akik ez ellen lobbiznak. Szerinte ezek a képviselők megakadályozzák azt is, hogy a tanárok a béremeléshez hozzájussanak. 

Romlik a migrációs helyzet

A kormány tárgyalt az illegális migrációról is. A déli határnál rohamosan romlik a helyzet. Tavaly 47 ezer határsértőt fogtak el az év ezen szakaszáig, idén ez a szám 110 ezerre nőtt. Határvadászokat hoznak létre, mintegy 4000 határvadászt terveznek felvenni, akik a rendőrökkel együtt fogják a határ védelmét ellátni. A miniszter szerint egyre erőszakosabbak a migránsok, emlékeztetett rá, hogy legutóbb fegyverrel támadtak egymásra Szerbiában.

Megvizsgálja a Velencei Bizottság javaslatait az Igazságügyi Minisztérium

A Velencei Bizottság ajánlásairól elmondta, hogy ha szükséges, akkor követni fogják. A vita azon van, hogy a Bírósági Tanácsban csak bírák vannak, a Velencei Bizottság szerint más hivatásrendeknek is helyet kellene adni.  A javaslatot vizsgálja az Igazságügyi Minisztérium. Hangsúlyozta a tárcavezető, hogy ezen nem múlhat a megállapodás, tehát nem zárkóznak el.

A forint gyengülésének okai

A magyar energiakitettség nagyon magas - ismerte el Gulyás Gergely, hozzátéve, hogy az államadósságunk is magasabb a térségbeli országoknál, szerinte ez is magyarázza a forint mostani gyengülését. Jelezte, hogy az MNB-nek megvannak az eszközei a mostani helyzetben is. A kormány maga részéről igyekszik még gyorsabban diverzifikálni az energiaforrásokat.

Átadnák az önkormányzatok az államnak a víziközműveket

Többen megkeresték a minisztériumokat, hogy az önkormányzatok átadnák a víziközmű cégeket. Korábban is az volt a véleményük, hogy hatékonyabban lehetne működtetni. Szerinte sok hasonló önkormányzat lesz, aki átadná az államnak. Ebben a helyzet állam nem tud mást tenni, mint hogy megfelelő struktúra mellett valamilyen holdingba szervezze az érintett cégeket.

Ősszel lehet megállapodás az unióval

A Bizottság asztalán pattog a labda - állította Gulyás Gergely, hozzátéve, hogy elfogadta a Bizottság javaslatait a kormány. Azonban vannak, akik ennek ellenére is ez ellen dolgoznak -  utalt az Európai Parlamentre, amely a globális minimumadó kérdését összekötötte a helyreállítási alappal. Szerinte lábbal tiporják az alapszerződést.

Fizetnie kell a horvát kormánynak 

Nem tehet mást a horvát kormány, hogy mint, hogy végrehajtja a választott bíróság döntését - mondta a Mol-nak járó kártérítésről Gulyás Gergely.

Nincs döntés a határvadászok bérezéséről

A bérezésről még nincs végleges döntés, a rendőröknél elvárás az érettségi, de a határvadászoknál nem. Ezt figyelembe kell venni a bérezésnél is - mondta a miniszter.

Folytatódik az orvosok béremelése

2023. januártól újabb emelést kapnak az orvosok. A miniszter szerint rendelkezésre fog állni a további béremelésekre, ha meg tudnak állapodni az unióval. A magyar kormány nem hátrál ki a korábbi megállapodásból, de ha van jobb módja a béremelésnek, amit a kamara szorgalmaz, akkor azt követik. Ugyanakkor jelezte, hogy amíg naponta változik az energia ára és bizonytalanság van, "béremelésről beszélni tévedés" - fogalmazott a miniszter, utalva a szakdolgozók bérrendezését firtató újságírói kérdésre. Ugyanakkor hozzáette, folytatják, ha a gazdasági helyzet ezt lehetővé teszi.

Októberig feltöltik a hazai gáztározókat

Nem tudja megkerülni Magyarországot az unió gázügyben

- mondta Gulyás Gergely. Folyamatos a gáztározók feltöltése, októberig a lehető legmagasabb szintig el szeretnének jutni. Jelenleg 35 százalékon állnak a gáztározók. 

Az államadósság és az energiaárak vezettek a forint gyengüléséhez

Míg az árfolyam terén a forint teljesít a legrosszabbul a régióban, addig az infláció terén a magyar a legalacsonyabb, tehát szerinte nincs összefüggés a kettő között. Megismételte, hogy az árfolyam esetében az államadósság mértéke meghatározó, ami a cseheknél és a lengyeleknél is alacsonyabb, annak ellenére, hogy a magyar adósságot legalább sikerült csökkenteni az elmúlt 10 évben. A másik tényező pedig az energiakitettség, szerinte nagyon nagy a magyar gazdaság energiaigénye, amiben a beruházások is szerepet játszanak. 

Szolidárisak vagyunk az ukránokkal

Az ukránoknak minden humanitárius és egyéb segítséget megadunk

- mondta, hozzátéve, hogy szolidárisak vagyunk az ukránokkal, viszont fegyvereket továbbra sem szállítunk. Jelezte azt is, hogy a titkosszolgálatokat is meg kell erősíteni, ezért kaptak plusz pénzt a jövő évi költségvetésben.

Magyarország energiaimportja lényegesen magasabb, mint Európa legtöbb országában

Mindaz amit az árfolyam vagy az infláció terén látunk, mind a háború következménye.

- hangsúlyozta, hozzátéve Magyarország energiaimportja lényegesen magasabb, mint Európa legtöbb országában, ami érdemi hatást gyakorol az árfolyamra. Szerinte ha a helyzet nem lesz rosszabb, akkor az nyugtatólag fog hatni a piacokra. Semmilyen kapkodásra nincs szükség, a magyar gazdaság alapjai stabilak - nyomatékosította a miniszter, hozzátéve, hogy egy idő után visszaerősödhet a forint.

Uniós forrásból fejlesztenék az M1-es autópályát

Amit idén elterveztek, azt jövőre, vagy utána fogják megvalósítani - mondta a beruházások elhalasztásáról a tárcavezető, ugyanakkor konkrétumot nem említett. Az m1-es autópálya bővítésére uniós forrás áll majd rendelkezésre, ezért szerinte az "védett" .

Cinikus Weber javaslata a gáz elosztásáról

Azt kell eldönteni Brüsszelnek és Webernek is, hogy energetikai szankciókat bevezetnek-e vagy sem. Ha nem vezetnek be, akkor elegendő lesz a gáz. Viszont ha szankciókat alkalmaznak, és ezzel megdrágítják a gáz árát, akkor ez elég cinikusnak hangzik - mondta Manfred Weber gáz elosztására vonatkozó javaslatáról.

A kormány örül annak, hogy idén a bérek magasabbak lesznek, mint az infláció

Nem a kormány hivatalos álláspontja, amit Nagy Márton mondott az infláció és a bérek kapcsán - jelezte a tárcavezető. Szerinte a bérek így is magasabbak lesznek idén, mint az infláció. A gazdasági miniszter védelmében annyit mondott, minden közgazdász rossznak tartja az árbér spirált. Ugyanakkor hangsúlyozta, az csak jó, hogy a bérkiáramlás gyorsabb, mint az áremelkedések mértéke.