Mikor születik döntés a katáról? – tette fel a kérdést az Országgyűlésben Dávid Ferenc, a DK képviselője, aki arra hívta fel a figyelmet, hogy mintegy 450 ezer katás vállalkozó vár teljes bizonytalanságban arra, hogyan módosulnak az őket érintő szabályok.  A kisadózó vállalkozások tételes adójáról azt mondta: az egyszerű adózást jelent, aminek könnyű az adminisztrációja. Szerinte ha ahhoz szakszerűtlenül nyúlnak hozzá, akkor annak a vége adóemelés lesz. 

Tállai András, a Pénzügyminisztérium államtitkára azt felelte: 

a megreformálásáról a kormány és a szakmai szervezetek egyeztetnek, és hamarosan az Országgyűlés elé kerül egy olyan törvényjavaslat, amely megfelel a céloknak és az érintettek jelentős részének is.

Közölte azt is: abban egyetértettek a tanácskozásokon, hogy a kata sikertörténetté vált, amelynek eredményeit meg kell őrizni: azt, hogy alacsony az adminisztrációs terhe, olyan tevékenységeket is bevontak, amelyek után korábban nem adóztak, és méltányos az adóteher.

TÁLLAI András
Fotó: Bruzák Noémi

Célnak nevezte, hogy azokat a vállalkozásokat részesítsék előnyben, amelyek a lakosság részére saját szolgáltatást nyújtanak. Hozzátette: arról sem volt vita, hogy a jelenlegi, összesen 5 százalékos adómérték „távol áll az indokoltan elvárhatótól”. Ez az érintetteknek alacsony nyugdíjat vagy táppénzt jelent – fűzte hozzá.

Azt mondta: nem ördögtől való, hogy az ellátási alap emeléséről való gondoskodásról tárgyaljanak, az sem, hogy a mindenkori minimálbérhez legyen ez kötve.