2022 júliusában a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 500 000 forint, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 344 700 forint volt. A bruttó átlagkereset 15,3 százalékkal, a nettó átlagkereset 16,0 százalékkal magasabb volt, mint egy évvel korábban – közölte a Központi Statisztikai Hivatal.

 

Az előző havi adatokhoz képest minkettő minimális visszaesést jelent, akkor a bruttó átlagkereset 503 500 forint, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset pedig 347 200 forint volt.

Az átlagkereset növekedéséhez főként a és a garantált bérminimum emelése, valamint a már előre ütemezett és a pótlólagos béremelések járultak hozzá.

Fotó: Vémi Zoltán/Világgazdaság

A reálkereset 1,4 százalékkal nőtt az egy évvel ezelőtti értékhez képest.

Az év első hét hónapjában

A teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete – a legalább 5 főt foglalkoztató vállalkozásoknál, a költségvetési intézményeknél és a foglalkoztatás szempontjából jelentős nonprofit szervezeteknél – 504 500, közfoglalkoztatottak nélkül számolva 515 500 forint volt.

A nettó átlagkereset kedvezmények nélkül 335 500, a kedvezményeket is figyelembe véve 347 500 forintot tett ki.

A bruttó átlagkereset a pénzügyi és biztosítási tevékenységet végző ágban volt a legmagasabb (855 300 forint), a szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás területén a legalacsonyabb (314 300 forint).

A bruttó átlagkereset a teljes munkaidőben alkalmazásban álló férfiaknál 553 100, a nők esetében 456 300 forint volt, ez a férfiaknál 18,3, a nőknél 16,3 százalékos növekedést jelent egy év alatt.

A rendszeres (prémium, jutalom, egyhavi külön juttatás nélküli) bruttó átlagkereset 457 300 forintra becsülhető, 14,7 százalékkal magasabb az egy évvel korábbinál.

A teljes és a rendszeres bruttó átlag-, valamint a reálkeresetek alakulása