Az Európai Bizottság jelentős mértékben, 20 százalékkal csökkentené a Magyarországra érkező uniós forrásokat, mondván: azok nincsenek biztonságban a hazánkat jellemző rendszerszintű korrupció miatt.

A biztosok kollégiuma számára írt levelében Johannes Hahn azt állította, hogy a magyar hatóságok rendszerszintű módon nem voltak hajlandók vagy képesek a törvényellenes döntések megelőzésére a közbeszerzések és az összeférhetetlenség területén, így a korrupció veszélyével szembeni fellépés sem volt elegendő.
Annak ellenére, hogy múlt héten az Európa Tanács korrupcióellenes szakértői csoportja úgy látta, történtek előrelépések az ügyben.
GRECO: a korrupcióellenes ajánlások egyharmadát végrehajtotta MagyarországAz igazságszolgáltatás függetlenségére vonatkozó ajánlások végrehajtása még késlekedik. |
Ráadásul Varga Judit igazságügyi miniszter is úgy nyilatkozott, hogy közel lehet a megállapodás Brüsszellel, konkrét kérdésekben és konkrét vállalásokról is egyeztettek.
Ennek ellenére Hahn levele alapján arra a következtetésre jutottak az uniós hatóságok, hogy a további uniós források veszélyben vannak, amennyiben azokat tovább folyósítják a magyar hatóságoknak – olvasható a bizottság július 20-i, átláthatósági regiszterében közzétett jegyzetben. Hahn ezért három kohéziós program területén mintegy 70 százalékos csökkenést javasol a hétéves uniós költségvetési ciklus során – írja a Politico.
Mindez egyes becslések szerint 3500 milliárd forintot, nagyjából a hazánknak járó források mintegy ötödét teszi ki.