Az átadó ünnepség előtti istentiszteleten Balog Zoltán, a Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke, dunamelléki püspök köszönetet mondott a kormánynak és Orbán Viktor miniszterelnöknek a támogatásért. Bogárdi Szabó István korábbi dunamelléki püspök igehirdetésében felidézte, hogy amikor 2019 januárjában, a tűzesetben teljesen megrongálódott az épület, a magyar kormányfő ígéretet tett arra, hogy a kabinet támogatja a helyreállítást.

Az újjáépített Ráday Felsőoktatási Diákotthonban három szinten 48 szobában laknak az idei tanévtől a Károli Gáspár Református Egyetem (KRE) hittudományi karának hallgatói és néhány más karon tanuló diák. Az épületben helyet kapott egy akadálymentes kollégiumi szoba, tíz vendégszoba és három lakás is. A folyosókon tanulószobát, mosókonyhát és teakonyhát, a legfelső szinten tetőteraszt és közösségi teret alakítottak ki. A Dunamelléki Egyházkerület tulajdonában lévő Ráday Ház a felsőoktatási diákotthon mellett helyet ad a Ráday Gyűjteménynek, az egyházkerület püspöki hivatalának, a KRE hittudományi karának és a Bibliamúzeumnak. Az ünnepségen beszédet mondott Orbán Viktor miniszterelnök, az épület szalagját Novák Katalin köztársasági elnök, Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter, Balog Zoltán püspök és Veres Sándor főgondnok vágta át.

A Ráday utcai kollégiumot 2019. január 23-án gyújtotta fel három fiatalkorú. A tűzben egy ember életét vesztette, az épület pedig használhatatlanná vált, ezért le kellett bontani.

Budapest, 2022. október 1.
Novák Katalin köztársasági elnök, valamint Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter (b2), Balog Zoltán püspök, a Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke (j) és Veres Sándor főgondnok (b) a megújult dunamelléki püspöki székház, református teológia és újjáépített kollégium átadásán a Ráday utcában 2022. október 1-jén. Mögüttük Bogárdi Szabó István református lelkész, a Magyarországi Református Egyház Dunamelléki egyházkerületének korábbi püspöke (balról) és Trócsányi László, a Károli Gáspár Református Egyetem rektora.
Fotó: Máthé Zoltán / MTI