A Magyar Nemzeti Bank piacfelügyeleti vizsgálatának lezárásáig azonnali hatállyal megtiltotta a Falcon Kereskedőház Kft.-nek, a Falcon Benefit Kft.-nek és egy magánszemélynek, hogy bármely, az MNB engedélyéhez vagy bejelentéshez kötött tevékenységet végezzenek. A jegybank a jogosulatlan tevékenységek megakadályozása érdekében a piacfelügyeleti eszköztár több elemének egyidejű alkalmazásáról – azonnali tiltás mellett honlapblokkolásról, számlazárolásról – döntött. 

A jegybank előzetes bejelentés nélkül két fővárosi helyszínen, továbbá Pécsett és Debrecenben – próbaügyletkötést is magában foglaló – helyszíni ellenőrzéseket tartott hivatalból indított piacfelügyeleti eljárása részeként a cég, valamint az azok tevékenységében érdemben közreműködő magánember tevékenységének áttekintésére. A cég úgynevezett Utalvány vásárlási szerződést kötött több befektetővel. Ebben arra vállaltak kötelezettséget, hogy amennyiben a befektető az általa féláron vásárolt utalványokat nem használja fel, ez esetben – jellemzően három hónap elteltét követően – azok névértékét, azaz a befektetők által átadott összeg kétszeresét fizetik vissza. 

Mivel az MNB rendelkezésére álló információk szerint az utalványokat jelenleg egyetlen szolgáltatónál sem lehet felhasználni, továbbá a befektetők az utalványokra jellemzően eleve nem is tartottak igényt, az MNB-nek oka van feltételezni, hogy az utalványokra való hivatkozás csupán az engedély nélküli forrásgyűjtési tevékenység leplezésére szolgált. Mivel a három hónapra ígért 100 százalékos garantált hozam irreálisnak tekinthető, ezért az MNB a rendelkezésére álló adatok – a jogosulatlan pénzügyi tevékenység mellett – annak a lehetőségét is felvetik, hogy a vizsgált konstrukció eleve csalásra, illetve piramisjáték szervezésére irányult.

A jegybank ezért a piacfelügyeleti vizsgálatának lezárultáig ügyfélvédelmi okokból azonnali hatállyal megtiltotta a Falcon Kereskedőház Kft.-nek, a Falcon Benefit Kft.-nek, illetve a magánszemélynek, hogy bármely, a jegybank engedélyéhez vagy regisztrációjához kötött tevékenységet végezzenek. A jegybank kéri, hogy akinek az érintett társaságok tevékenységéről érdemi információja van, különösen, ha befektetési céllal pénzt adott át és azt nem kapta vissza, jelentkezzen az MNB feljelentése alapján büntetőeljárást folytató BRFK-nál vagy az MNB-nél.