BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Kifakadt Matolcsy György, nyugtatják a kedélyeket és a piacokat a kormánytagok

Meghökkentő nyilatkozatot tett Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank elnöke a parlamenti meghallgatásán, szerinte válságközeli helyzetben van a magyar gazdaság, és a bajok egyik forrása, hogy megbomlott a kormány és a jegybank gazdaságpolitikai összhangja. Hogy mi volt az MNB elnökének célja a kifakadással, nem tudni, mindenesetre a forint nem tűrte jól.

A jegybank elnökének igaza van abban, hogy baj van, de a baj mindenkit érint: a magas energiaárak egész Európában recesszió felé viszik a gazdaságokat – írta Varga Mihály pénzügyminiszter a Facebook-oldalán, miután Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank elnöke a parlament gazdasági bizottságának mai ülésén azt mondta, a magyar gazdaság válságközeli helyzetben van, illetve hogy megbomlott a kormány és a jegybank gazdaságpolitikai összhangja

A forint nem értékelte az MNB elnökének szavait

Bár a jegybank elnökének szavait a miniszter kellő higgadtsággal reagálta le, ez már nem mondható el a forintról, amely fél százalékot gyengült hirtelen az euró ellenében. A hazai fizetőeszköz hetek óta 410 körül ingadozott, és reggel szépen tartotta magát e pszichológiai határ erősebb oldalán, aztán két hullámban letaszították 412 környékére. 

Úgy tűnik tehát, hogy Matolcsy György hiába erősítette meg, hogy a jegybank minden eszközét beveti az infláció elleni harcban, ami az első számú közellenség, nem hatotta meg a piacokat. 

A gyengülésre biztosan nem nemzetközi hatásra került sor, hiszen az euró erősödött a dollár ellenében, és alapesetben ennek jótékony hatása kell hogy legyen a közép-európai devizákra. A cseh koronára és a zlotyra volt is: az utóbbiakkal szemben a forint pontosan ugyanazt a görbét követte, mint az euró ellenében, és gyengült.

MATOLCSY György, Budapest, 2020. március 10.
Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank elnöke beszédet mond a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) gazdasági évnyitóján az InterContinental Budapest szállóban 2020. március 10-én.
MTI/Koszticsák Szilárd Budapest, 2020. március 10.Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank elnöke beszédet mond a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) gazdasági évnyitóján az InterContinental Budapest szállóban 2020. március 10-én.MTI/Koszticsák Szilárd
Fotó: Koszticsák Szilárd / MTI

Nem először és nem is utoljára figyelmeztet Matolcsy

Matolcsy nem először kritizálta a kormányt, 2022 májusában arról beszélt, hogy Magyarország letért a közös lengyel–magyar fejlődési ösvényről, miután ismét megjelent hazánkban az ikerdeficit. Lengyelországban ugyanis mind a folyó fizetési mérleg, mind a költségvetési hiánya kisebb volt a magyarnál 2021-ben, ezért a jegybank egy kétéves gazdasági stabilizációs programot javasolt a kormánynak, egyebek között már jövőre 3 százalékra csökkentette volna a büdzsé hiányát. Bár nem ismerjük, hogy a kormány miképp gyúrja át a jövő évi költségvetést, egyelőre nehéz elképzelni, hogy a 3,5 százalékos eredeti hiánycélnál bátrabb legyen, főleg, ha a növekedés is lassulni fog.

Veszélyeztetik az árstopok az árstabilitás elérését?

Az MNB elnöke a parlamenti meghallgatásán a jegybank 2021. évről szóló üzleti jelentését vezette elő, és ennek során fogalmazott meg erős kritikát a gazdaságpolitikáról. Arról beszélt, hogy jövőre 15-18 százalék lesz az infláció, nem függetlenül az árstopoktól, amelyek állítása szerint 3-4 százalékos inflációs többletet okoznak, ezért szerinte azonnal ki kell őket vezetni. (Lehet, hogy Matolcsy György kívánsága hamarosan teljesül, a Dunai Finomító problémái miatt komoly veszélybe került a benzinársapka.) 

A jegybank függetlenségének napja

A kormány nevében Tállai András, a Pénzügyminisztérium államtitkára egy parlamenti felszólalásában röviden reagált Matolcsy György szavaira. „A Magyar Nemzeti Banknak nincsen kormányzati feladata a gazdaságpolitikában” – idézi a Telex. Tállai András hangsúlyozta, hogy az MNB független, függetlenül végzi a törvényben meghatározott feladatát, a véleményét is teljesen függetlenül és szabadon mondhatja el akár a gazdaságpolitikáról vagy más, a világot érintő gazdasági ügyekről. Később Fürjes Balázs, a Miniszterelnökség államtitkára is reflektált a történtekre.

A hétfő a Magyar Nemzeti Bank függetlenségének a napja. A jogállamiság, köszönjük szépen, jól van.

– értékelt.

 

 

 

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.