BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Minimálbér: órákon belül jelentős fejlemények várhatók

Ismét leülnek a szakszervetek és a munkáltatók, hogy tárgyaljanak a jövő évi minimálbér és garantált bérminimum mértékéről, a tárgyaláson ezúttal ott lesz a Pénzügyminisztérium képviselője is – tudta meg a Világgazdaság.

Délután 2 órakor ismét összeül a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának (VKF) monitoringbizottsága, hogy tárgyaljon a jövő évi minimálbér és garantált bérminimum mértékéről – tudta meg a Világgazdaság Palkovics Imrétől, a Munkástanácsok Országos Szövetségének elnökétől. A szakszervezeti vezető hozzátette: a legutóbbi egyeztetések óta több új fejlemény is van, egyrészt Czomba Sándor lett a foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár és a minimálbértárgyalások felelőse a kormányban, akivel informálisan tegnap találkoztak a munkavállalói érdekképviseletek, másrészről, szintén új fejlemény, amiről Orbán Viktor a KAVOSZ konferenciáján beszélt, azaz hogy nincs semmilyen mozgástere a kormánynak jövőre, már ami az adócsökkentéseket illeti.

Palkovics Imre
Fotó: Bruzák Noémi / MTI

A munkáltatók ugyanis előzetesen a 15 százalékos minimálbér-emelés feltételeként a szociális hozzájárulási adó 2 százalékpontos csökkentését szerették volna elérni a kormánynál.

Ezzel új helyzet jött létre, a munkáltatók az általuk még elviselhető mértéktől nehezebben fognak elmozdulni

– fűzte hozzá Palkovics Imre, aki szerint a szakszervezeti oldalon sincs teljes egység, ugyanis a Magyar Szakszervezeti Szövetségnek van egy elég extrém, 26 százalékos javaslata, és a Liga Szakszervezetek és a Munkástanácsok is tartják magukat a korábbi álláspontjukhoz, azaz az infláció mértékétől függő emelést szeretnének kiharcolni. 

Palkovics Imre jelezte, hogy a mai tárgyaláson ott lesz a Pénzügyminisztérium képviselője, és az ígéretek szerint a szociális partnerek a délután folyamán megismerik, hogy milyen inflációs és növekedési adatokkal tervez jövőre a kormány.

Korábban is írtunk róla, hogy az idei tárgyalások legnagyobb kérdése a jövő évi infláció lesz, ezzel tehát érdemben is folytatódhat az alkudozás a felek között. A délutáni egyeztetésről a Világgazdaság is beszámol.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.