Magyarország annak ellenére ért el uniós átlag feletti gazdasági növekedést, hogy továbbra sem jutott hozzá a neki járó helyreállítási forrásokhoz – mutatott rá Varga Mihály pénzügyminiszter egy Facebook-posztjában.

Hozzátette: bár az utolsó negyedévben 0,4 százalékos lassulást mértek, ez enyhe és átmeneti mérséklődés. Az idei évben már folytatódhat a növekedés, Magyarország 2023-ban is elkerüli a recessziót.

VARGA Mihály
Fotó: Szigetváry Zsolt / MTI

„A magyar gazdaság teljesítményének az alapja a munka: az elmúlt évtizedben egymillió új munkahelyet teremtettünk, a foglalkoztatottak száma meghaladta a 4,7 milliót, a az egyik legalacsonyabb Európában” – fogalmazott a pénzügyminszter.

A Központi Statisztikai Hivatal a héten tette közzé , hogy Magyarország bruttó hazai terméke 2022 negyedik negyedévében a nyers adatok szerint 0,4 százalékkal, a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint 0,9 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához viszonyítva. A KSH szerint az előző negyedévhez képest a gazdaság teljesítménye 0,4 százalékkal csökkent, míg összességében 2022-ben a volumene 4,6 százalékkal növekedett. 

A feltámadás évének indult, a háború és az éveként zárult 2022, és az európai statisztikusok most veszik számba a károkat. A magyar gazdaság az év egészében növekedett, de az év második felében visszaesett, és az ugyancsak kedden másutt közzétett számok szerint a közép-európai gazdaságok többnyire hasonlóan jártak, vagy legalábbis lelassultak. A legrosszabbul a legnagyobb régiós gazdaság, a lengyel járt.