A vállalkozásoknál dolgozó munkavállalók 55 százaléka kapott év elején fizetésemelést, azonban az emelés mértéke közel felüknél nem haladta meg a 10 százalékot, miközben a dolgozók 17 százaléka egyáltalán nem számít fizetésemelésre az idén – közölte a Trenkwalder február végén végzett munkaerőpiaci kutatása alapján csütörtökön az MTI-vel. A munkaerő-kölcsönzéssel és -közvetítéssel foglalkozó cég 500, a versenyszférában dolgozó munkavállalót kérdezett a felmérésben a fizetéséről, illetve a jelenlegi munkahelyével kapcsolatosan. 

Grumpy,Not,Amused,Office,Worker,Looking,At,Laptop,Screen,In
Fotó: Shutterstock

A válaszadók 43 százaléka elégedetlen a bérével. Az elégedetlenek 35 százaléka megelégedne 20 százalékon belüli béremeléssel, további 24 százalék 20–30 százalék közötti pluszjövedelmet tartana megfelelőnek. Tavalyhoz képest 55 százaléknyian számítanak arra, hogy idén romlani fog az anyagi helyzetük. A fél évvel korábbi helyzethez képest csökkentek a béremelési elvárások, egy éven belül a válaszadók 52 százaléka helyett immár csak 38 százalék tervez munkahelyváltást, és 68 százalék tartja fontosabbnak a munkahelye biztonságát, mint a reálbér-növekedést – derül ki a közleményből. 

Megerősödtek a munkavállalók jogai Magyarországon – VG Podcast

A jogalkotó egy európai uniós irányelv átültetését vitte véghez.

A felmérésből kiderült az is, hogy az összes válaszadó 8 százaléka már 10 százalékkal magasabb fizetésért is munkahelyet váltana, 30 százalékkal kedvezőbb alternatív állásajánlatért pedig már 57 százaléknyian hagynák ott jelenlegi állásukat. Ez is az óvatosság növekedését mutatja az elmúlt hónapokban, mivel ősszel ez az utóbbi arány még elérte a 68 százalékot. 

A gazdasági realitások már átlépték a háztartások küszöbét, így egyre jobban kitapinthatók kompromisszumok is a munkavállalói elvárásokban. 

Ezt az is mutatja, hogy a tavaly őszi 68 helyett 40 százaléknyian nyilatkoztak úgy, hogy ha 2023-ban nem emelkednének a juttatásaik, akkor biztosan felmondanának a munkahelyeiken. A munkáltatók szempontjából szintén reményt keltő fejlemény, hogy az összes válaszadó 64 százaléka átmenetileg megelégszik azzal, hogy ha a munkáltatója nehezebb helyzetben működik, egy-két éves átmeneti időre fizetésemelésének egy részét nem anyagi juttatásként (például home office lehetősége, képzés, utazási költség) kapja – áll a közleményben.