Külföldi sorozatokban már régóta láthatjuk, hogy az irodák falait kvalitásos műalkotások díszítik, és nem bútorboltos poszterek. Ez a hullám mikor érte el a magyar cégeket?
Míg Nyugat-Európában a háború után indult a tudatos, szakemberek bevonásával történő vállalati gyűjteményépítés, nálunk ez a rendszerváltás után kezdődhetett el ismét, hiszen 1990-ben éledt újjá a magyar műtárgypiac. Ebben a megújult környezetben a korábbi festészet- és művészettörténeti szempontból jelentős iskolák újrafelfedezésével, és az új műtárgypiaci szereplőkkel egy időben indultak el a hazai vállalkozások is.
Azok a cégvezetők, akik nyitottak voltak a műtárgyak gyűjtésére, eleinte a saját értékpreferenciájuk szerint kezdték el a vásárlást, és ezeket a műveket vitték be a vállalati színtérre.
Nem céges szinten, tudatosan megfogalmazott koncepció mentén vásároltak műtárgyakat, mint egy nyugati, több generáció óta működtetett nagyvállalatnál. Így egyrészt nálunk jellemzően egyetlen személyhez, a tulajdonoshoz kötődtek a korai vállalati gyűjtemények. Másrészt a rendszerváltással megérkeztek hazánkba azok a külföldi nagyvállalatok is, amelyeknél a céges gyűjteményépítésnek már volt hagyománya.
Például a Deutsche Telekom kollekciója a világ öt legnagyobb darabszámú és legértékesebb vállalati gyűjteménye között található. Az ehhez hasonló cégek akár a műgyűjtés területén is sok és már régóta működő példával szolgálhattak a magyar vállalatoknak. Ha egy cég vagy személy több évtizede sikeresen vásárol műtárgyakat – értsd: a műtárgybefektetései megtérülnek – akkor azt érdemes közelebbről is megvizsgálni, és esetleg utánozni a helyi piaci lehetőségeknek megfelelően.
Más szempontokat kell figyelembe venni egy magán- és egy vállalati műtárgyvásárlásnál, illetve gyűjtemény kialakításánál?
Egy-egy alkotás megvásárlásánál mindkét esetben ugyanazokat az akvizíciós kockázati elemeket kell kiszűrni. Műtárgypiaci szakembereket kell bevonni a vásárlás előtt, és a segítségükkel megbizonyosodni a mű eredetiségéről, az alkotás és az alkotó művészet- és festészettörténeti jelentőségéről. Lehetőség szerint főműveket, vagy sorozatokat érdemes vásárolni az életmű legjelentősebb időszakából, figyelve a nemzetközi és hazai piaci trendekre. Ugyanakkor a vállalati gyűjtés teljesen már terekre szabott, hatalmas falfelületeket lehet megtölteni, és olyan műtárgytípusok is behozhatók, amelyek a magánkollekciókban kevésbé jellemzők, például a sokszorosított grafika, a kisplasztika.
Szerintem a műtárgyak összessége a legritkább esetben formálódik önmagától gyűjteménnyé. Fontos, hogy ne csupán a pénzügyi megtérülést lássuk a műtárgy-vásárlásainkban, hiszen azok kulturális tőkét is képviselnek, és megbecsülést, a társadalmi környezet elismerését hozhatják magukkal. Birtokolt tárgyaink „multifunkciós” – művészi, esztétikai, történeti, használati, becsült, jelképes, vallási, ideológiai, érzelmi, kognitív – értékkel bírnak, amely marketing szempontból sem elhanyagolható erő.
Voltam olyan nemzetközi vállalatvezetői konferencián, ahol több szó esett a falon lévő alkotásról, mint a konkrét üzletről.
Míg egyszer egy vállalatvezető arra kért, készítsem fel azokból a képzőművészeti alkotásokból és alkotókból, akik leendő üzleti partnere irodáját díszítik. A közös értékrend, közös gondolkodás sokszor egy-egy inspiráló kompozícióban sűrűsödik, és sokkal jelentősebb benyomást tesz ránk vagy üzleti partnerünkre, mint gondolnánk.
Ahol túlnyomórészt a vállalatvezető ízlése a döntő, könnyen borulhat a koncepció, amennyiben ő távozik a cég éléről?
Előfordul, hogy egy új vezetés felülbírálja az előző cégvezetés művészeti szempontjait, hiszen ez elég szubjektív. Megtörtént, hogy nemcsak egy kollekció összeállításánál kellett segítenem, hanem rövid időn belül ugyanazon műtárgyak esetében az értékesítésnél is. Miközben az lenne az ideális, ha a vállalati gyűjtemények nem bomlanának fel egy tulajdonos- vagy vezetőváltásnál, hanem olyan befektetési, megtakarítási alapot jelentenének, amelynek adhatnak akár húsz-harminc évet is, különösen, ha kortárs képzőművészeti alkotások alkotják a gyűjteményt, hiszen itt a befektetett összeg megtérülési ideje lényegesen hosszabb lehet, mint egy klasszikus művekből álló kollekciónál.
Magyarországon a multik, a bankok, a biztosítók, a könyvvizsgáló cégek mellett a magánvállalkozásokból épült nagyvállalatok esetében – például építőipar, nyomdaipar – beszélhetünk nagy darabszámú és értékű, brandépítő gyűjteményekről. Az évek során szemléletet váltani lehet, ahogy a kevésbé preferált, a gyűjteményi fókusz szempontjából kevésbé fontos műveket piacra vezetni szintén, hiszen a kereskedés nyilván megengedhető ezeknek a műveknek az esetében is.
Hogyan árazható be egy céges képzőművészeti gyűjtemény?
A gyűjtemények egyedi művekből épülnek fel, ezek az egyedi művek pedig jól behatárolható értéksávokban mozognak. Egy képzőművészeti gyűjtemény együttes értékének meghatározása viszont már összetettebb feladat, hiszen jelentős a szubjektív tartomány, amely miatt nehéz pontosan meghatározni az „árát”. A ráfordítás összege, a tárolás, a biztosítás, a művek egymásra gyakorolt hatásából fakadó értéknövekedés mind szempont lehet.
Ahogy az is, hogy a mai magyar műtárgypiac rendkívül zárt, és kevés a jelentős kapcsolódási pontja a nemzetközi műtárgypiaccal. A külföldön karriert építő festőművészeink (Vasarely, Hantai, Reigl) egy-egy alkotása sokszor a magyar műtárgypiaci rekordok sokszorosát éri el külföldön. Míg a jelen honi kortárs képzőművészeti világra az a jellemző, hogy a nyilvánosság, az elérhetőség, a nemzetközi vásárok sok esetben már a fiatal festőgenerációnál is nemzetközi árakat eredményezhetnek. Jó példa lehet a nemzetközi kapcsolódási pontokra egy másik műtárgyegyüttes: az 1920-as évekből származó Zsolnay-vázák ugyanazt az összeget érik Japánban és New Yorkban, mert világszínvonalú, egyedi alkotások.
Vásárolnak külföldről is a magyar vállalatok?
Nem igazán, ami szerintem hiba. A gyűjtemények esetében általában az első lépés a klasszikus alap megteremtése, azaz először jellemzően a magyar festészet történetének legjelentősebb időszakából – a 19. század végétől az 1930-as évekig – vásárolnak. Majd erre épül egy kortárs válogatás – a háború utáni időszaktól egészen napjainkig –, amelybe talán a videó és az is beleférhet. Ahhoz, hogy egy cég ez utóbbiakból vásároljon, komoly elköteleződés és mély szakmai ismeret szükséges, ami talán csak mostanában kezd jellemzővé válni.
A befektetésen kívül mit profitálhat egy cég a gyűjteményépítésből?
A megtérülő befektetésen felül a brandépítésben, a külső és belső kommunikációban, a marketingben, a cég társadalmi szerepvállalásában lehet fontos. Azok a cégek, amelyekkel eddig szakértőként együttműködtem, többnyire kitették a falaikra a megvásárolt műveket, és a munkatársaknak, a partnereknek valóban volt és van lehetőségük ezeket megismerni.
Kvalitásos művek környezetében dolgozni minőségi élmény.
Mert azok a műtárgyak, amelyek között élünk – és a munkahelyünkön általában jelentős időt töltünk –, beépülnek a tudatunkba, a vizuális kultúránk horizontját észrevétlenül emelve a személyiségünket alakíthatják, felkeltik az érdeklődésünket, inspirálhatnak. Tudom, hogy ezek a műtárgyak sokszor megosztók az ott dolgozók számára, de beszédtémává válnak, és kialakulnak viszonyrendszerek a műtárgyakkal az „utálom”-tól az „én is szeretnék otthonra”-érzéséig, amely összességében egy új szinten zajló diskurzus, és amely pozitív, kreatív hatással van a munkára.
Egy felelősen gondolkodó munkavállalónak egy idő után „ügye” lesz, hogy mi van a falon mert hatással van rá. Az ügyfélélmény esetében ez ugyanígy működik. Ha belépek egy aulába, és ott egy kiemelkedően szép kortárs festmény fogad, akkor az lenyűgöz, és arra gondolok, hogy ez a cég a jövőbe lát, van víziója. Egy műtárgy annyi mindent elárul a tulajdonosáról: kulturáltság, értékrend, látásmód, üzenet, mit és miért választ, hogy helyezi el, hogyan mesél róla, hogyan gondozza. Ha belegondolunk, egyetlen jól megválasztott alkotás önmagában többet elárulhat egy gazdasági társaságról, mint bármilyen kiadványuk.
