A Duna és az országhatár által kettéválasztott Komáromban járt a Mandiner újságírója, aki összehasonlította a szlovák és a magyar oldal éttermi árait. Bár sok mindennek a függvénye, hogy mi mennyiért kapható, abban azért egységesek az éttermek, hogy az utóbbi időben mindkét oldalon emelkedtek az árak. 

Traditional,Beef,Goulash,With,Chopped,White,Onion,And,Slices,Of
Fotó: Shutterstock

Míg a szlovákiai oldalon öt euró, azaz kétezer forint alatt nem nagyon található leves és főétel, addig Komárom magyarországi felén a legolcsóbb menükínálat 1600 forinttól (négy euró) kezdődik. Ugyanakkor a húsos ételek a magyar oldalon jellemzően drágábbak, hiszen körettel együtt hat-hét eurótól kezdődik a nem menüs ajánlat, bár például egy középkategóriás menüztető helyen nagy adag brassóit kaphatunk 1990 forintért. 

A klasszikus húsos ételek, mint a pörkölt vagy a rántott hús körettel, idehaza 1400–2400 forint, a határ túloldalán 2000 és 3200 forint között kapható.

A cikk írója megjegyzi, hogy mindkét oldalon megtalálhatók a kínai büfék, éttermek, sőt, a szlovákiai oldalon pár vietnámi is, amelyeknek a fenntartói még anno, a révkomáromi hajógyár fénykorában érkeztek vendégmunkásnak. A déli oldalon két-három koreai vendéglő is megnyílt pár éve az akkumulátorgyár indításakor, de ezek már nem működnek.

„A vendéglők hasonló módon szenvedték meg, és hasonló módon reagálták le mind a koronavírus bezárásait, mind a mostani élelmiszer-inflációt. A dél-komáromi magyar barátaink felvetik, hogy az északi oldalon is finomak a kaják, de a felszolgálás minőségében jelentős különbséget látnak a Duna jobb, azaz magyar partjának javára.”

Persze ebben benne van az is, hogy az északi részen a vendéglősök a szlovák kormány ellentmondásos intézkedései miatt a járvány idején nem nagyon tudták megtartani az alkalmazottaikat, ellentétben a magyar támogatásokkal

– olvasható a cikkben,  ugyanakkor a szerző megjegyzi, hogy bármennyire könnyen átjuthatunk a másik országban található városrészbe, legtöbbször mégsem jellemző, hogy a két település lakói átmenjenek a másik oldalra, ami magyarázható a megszokással, de talán erősebb érv a illetve az ebédjegyek.