BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Lezuhant magyar katonai helikopter: felfüggesztették az érintett Airbus H145-ös gépek repülését

A baleset helyszínére tart Böröndi Gábor vezérkari főnök és egy különleges szakértői csoport – jelentette be a honvédelmi miniszter szerda délutáni rendkívüli sajtótájékoztatón. Ezt a Horvátországban szerencsétlenül járt magyar honvédségi helikopter ügyében hívták össze. 

Fotó: Szalay-Bobrovniczky Kristóf / Facebook

Szalay-Bobrovniczky Kristóf azt mondta, hogy ez a stáb, illetve a már helyszínen tartózkodó horvát szakemberek részletekbe menően ki fogják vizsgálni a történteket. További tájékoztatás ezt követően várható.

A honvédelmi miniszter jelezte: a vizsgálat időtartamára a balesetben érintett H145-ös típusú helikopterek repülését felfüggesztik.

Azt nem tudta megerősíteni, hogy a magyar gép valóban egy kifeszített drótkötélnek repült volna neki. „Részben nagy tapasztalatú, részben kiképzés alatt álló katonák tartózkodtak a fedélzeten, akik magashegyi kiképzésen vettek részt” – ismertette.

A magyar légierő ékköve veszett oda Horvátországban – Minden, amit az Airbus H145-ről tudni kell

A legnagyobb veszteség kétségtelenül az emberélet. Ugyanakkor a lezuhant helikopter a magyar honvédség milliárdos csúcstechnikája, és alig néhány éves lehetett.

 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.